2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Minden héten színház! – Előadásfelvételeket tesz közzé a Miskolci Nemzeti Színház

2020-03-27 1227

A kialakult helyzetre való tekintettel a miskolci teátrum úgy döntött, hogy nem szeretné színházélmény nélkül hagyni a közönséget, valamint az érettségire készülő diákoknak is szeretne segítséget nyújtani. Éppen ezért minden héten csütörtökön elérhetővé teszi korábbi előadásainak egyikét. Jövő héttől kezdődően a Miskolci Nemzeti Színház előadásai otthonaikba költöznek! 

A nagy érdeklődésre való tekintettel korábbi előadásai közül válogatott a teátrum, hogy ezekben a nehéz időkben se maradjanak színházélmény nélkül a nézők. Az első előadás – az érettségire készülő tanulóknak is kedvezve – a tavalyi évad egyik nagy sikere, a Rusznyák Gábor adaptációjában és rendezésében készült Édes Anna lesz, melyet jövő héten csütörtökön, március 26-án 19:00 órától láthatnak a Miskolci Nemzeti Színház Facebook-csatornáján.

Minden előadásfelvétel 24 órán keresztül lesz elérhető, így az is meg tudja nézni, aki abban az időpontban lemaradt róla. Az online vetítések minden héten azonos időpontban, csütörtökönként 19 órától láthatók. Érdemes követni a színház közösségi oldalait (Facebook, Instagram), ahol minden héten értesítést kapnak, melyik lesz a következő meglepetéselőadás, melyet otthonuk kényelméből nézhetnek.

(Üzleti Hírszerzés)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője