2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

Az ingatlanpiacot is elérte a koronavírus: új szabályokat vezetett be az egyik ingatlaniroda-hálózat

2020-03-13 1388

A Balla Ingatlan új szabályokkal reagált arra, hogy Magyarországot elérte a koronavírus, és a kormány veszélyhelyzetet, rendkívül jogrendet hirdetett.

Március 11-én, szerdán rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendeléséről döntött a kormány, melynek keretében több intézkedést is hoztak, melyek az élet számtalan területére hatással vannak. Ezek az intézkedések ugyan közvetlenül nem érintik az ingatlan adásvételeket, illetve az ingatlanközvetítői munkát, azonban a Balla Ingatlan azonban a helyzetre tekintettel úgy látta jónak, ha meghatározatlan időre szigorúbb szabályok alapján jár el. 

Mint Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője elmondta: ügyfeleink és kollégáink egészségének megőrzése érdekében bevezettünk pár szabályt a koronavírus fertőzés elleni védekezés, illetve terjedésének lassítása érdekében. Ezek az alábiak:

  • A hirdetésre jelentkező érdeklődővel folytatott telefonbeszélgetések során a korábbi gyakorlatnál sokkal szigorúbban szűrjük az érdeklődők vételi szándékának komolyságát, és kiszűrjük az úgynevezett „ingatlanturistákat!
  • A megfázott vagy influenzagyanús ügyfeleinket megkérjük hogy a gyógyulásukig szakítsuk meg az eladás illetve ingatlan keresés folyamatát. A munkatársaink a legkisebb betegség gyanúja esetén ugyancsak nem dolgoznak, az ügyfeleiket más kollégáink szolgálják ki.
  • Megkérjük a vevőinket arra, hogy az ingatlan megtekintésére lehetőleg csak a legfontosabb döntéshozókkal érkezzen, ezért ha nem feltétlenül szükséges kérjük ne hozzon magával gyermeket, rokont, mesterembert, stb.
  • Az általános udvariasság szabályai most megváltoztak, ezért kerüljük a kézfogást, és lehetőség szerint sűrű kézmosással és kézfertőtlenítéssel próbálunk védekezni a vírusok terjedése ellen.
  • Tiszteletben tartjuk az eladóink kérését amennyiben pár hétig szüneteltetni szeretnék a megbízást. Ezen időszak alatt telefonon folyamatosan állunk rendelkezésükre.
  • Minden ingatlanfelvétel esetén az átlagosnál több fényképet készítünk, mely fényképeket a vevők előzetes tájékoztatására használjuk az ingatlan állapotáról és adottságairól, megspórolva ezzel az esetleges felesleges megtekintéseket. 

Bízunk benne, hogy ezeket az óvintézkedéseket az ügyfeleink elfogadják, és így a következő hetekben is úgy tudunk hatékony munkát végezni, hogy ezzel senki egészségét vagy nyugalmát nem veszélyeztetjük - jegyezte meg Balla Ákos. 

A koronavírussal kapcsolatos intézkedéseket az alábbi folyamatosan frissülő bejegyzés tartalmazza:
https://ballaingatlan.hu/hirek/tajekoztato-a-balla-ingatlan-altal-bevezett-veszelyhelyzet-miatt-bevezetett-intezkedesekrol/

(Balla Ingatlan)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú, 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú, 2026. május 23-24.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál,  2026. május 14-16.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2026. május 14-16.

More details
Multikat előzve családi webshop lett az Ország Boltja

Multikat előzve családi webshop lett az Ország Boltja

More details
Milliókat bukhatnak az eladók: teljesen megváltozott a lakáspiac

Milliókat bukhatnak az eladók: teljesen megváltozott a lakáspiac

More details
Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

More details
A rossz értékelések döntik el, kiben bíznak a vevők?

A rossz értékelések döntik el, kiben bíznak a vevők?

More details
Osztalékfizetés 2026: Hogyan vegyünk ki pénzt a cégből?

Osztalékfizetés 2026: Hogyan vegyünk ki pénzt a cégből?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője