2025. október 3., péntek - Helga

Archívum

Az europaproperty.com CRE Awards nevű ingatlanpiaci versenyében a WING három kategóriában is díjat nyert

2020-02-03 327

Az europaproperty.com nemzetközi ingatlanpiaci médium CRE Awards díjátadó eseményén a WING Zrt., Magyarország egyik legnagyobb ingatlanvállalkozása az Év befektetője elismerésben részesült, az Év befektetése után járó díjat is elhozhatta az Infopark B, C és I épületeinek megvásárlásért, az Év szakmai személyisége díjat pedig a vállalat elnök-vezérigazgatója, Noah Steinberg vehette át.

A január 30-án, az Intercontinental Budapest Hotelben harmadik alkalommal megrendezett eseményen nemzetközi zsűri választotta ki a legjobbnak ítélt projekteket a magyar, cseh, szlovák, valamint a balkáni térségből.

A 2019-es év számos szempontból jelentős mérföldkő volt a WING számára. Ebben az évben lépett ki ugyanis a nemzetközi piacra a vezető lengyel ingatlanfejlesztő, a varsói tőzsdén jegyzett Echo Investment többségi tulajdonrészének megvásárlásával. Az aktív befektetői tevékenység mellett bejelentette önálló szállodai üzletágának indulását, valamint ezzel egyidőben három új, előkészítés alatt álló szállodaprojektet is. Illetve a folyamatban lévő beruházásai mellett elindította a Telekom székház mellett található Liberty irodaház fejlesztését a BREEAM Excellent minősítés követelményeinek megfelelően.

A Europa Property CRE Awards nemzetközi ingatlanszakmai rendezvényén összesen 200 résztvevő mérettette meg magát az egyes díjkategóriákban.

„2019-ben különösen aktív évet zárt a WING, amelynek során tulajdonunkba került a Liget Center irodaház a Városligetnél; az Infopark B, C, I irodaháza és két kapcsolódó parkolóház; valamint két nagy vállalati akvizíciót is végrehajtottunk itthon és külföldön. 100 százalékos tulajdonunkba került a korábbi Strabag PFS vállalata, amely ezentúl NEO Property Services néven folytatja piaci jelenlétét, és 2019 decemberében lezárult cégünk történetének eddigi legnagyobb és legmeghatározóbb tranzakciója, a lengyel vezető ingatlanfejlesztő, az ECHO Investment többségi tulajdonrészének megvásárlásával.  A lengyel piacra való kilépés meghatározó a nemzetközi terjeszkedésünk tekintetében és támogatja azon törekvésünket, hogy régiós szinten is jelentős cégcsoporttá váljunk. A vállalat számára most odaítélt díjak jelzik, hogy a tevékenységünket a régiós ingatlanszakma is elismeri.  – mondta Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója.

WING / Üzleti Hírszerzés / https://www.irodakereso.info/

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapesti Audió Expo, 2025. október 4-5.

Budapesti Audió Expo, 2025. október 4-5.

More details
SignExpo & PPDExpo, 2025. október 7-9.

SignExpo & PPDExpo, 2025. október 7-9.

More details
A retail park, mint biztos befektetés - Az OPC terjeszkedésről, finanszírozásról és befektetői stratégiáról

A retail park, mint biztos befektetés - Az OPC terjeszkedésről, finanszírozásról és befektetői stratégiáról

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok, 2025. október 3-5.

Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok, 2025. október 3-5.

More details
MAGDAFESZT Színházi Fesztivál, 2025. október 3-5.

MAGDAFESZT Színházi Fesztivál, 2025. október 3-5.

More details
Hacktivity Biztonsági Fesztivál, 2025. október 3.

Hacktivity Biztonsági Fesztivál, 2025. október 3.

More details
„Mindig lesznek irodák, de a jövő a flex” – Michael P. Smithing a DBH FLEX élén

„Mindig lesznek irodák, de a jövő a flex” – Michael P. Smithing a DBH FLEX élén

More details
Apró süti – nagy bírság

Apró süti – nagy bírság

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője