2025. október 4., szombat - Ferenc

Archívum

Egymilliárd dolláros belépő - a világ legbiztonságosabb trezorja

2020-01-29 386

Egyre nagyobb a szupergazdagok és a szegények közötti szakadék: 2019-ben a 26 legtehetősebb ember globálisan annyi vagyonra tett szert, mint a legrosszabbul élő 3,8 milliárd összesen. Mindez azt mutatja, hogy a jóléti olló egyre szélesebb a két társadalmi réteg között.

A legpénzesebbek bankszámlája tavaly világszerte 900 milliárd dollárral, közel 280 ezer milliárd forinttal gyarapodott – derül ki az Oxfam brit segélyszervezet jelentéséből. A tanulmány arra is rámutat, hogy a 2008-as pénzügyi válság óta megduplázódott a milliárdosok száma, akik nemcsak vagyongyarapodásuknak örülhetnek, hanem annak is, hogy az adók szintje évtizedek óta szinte sehol nem volt olyan alacsony, mint mostanság. Egy adódollárból a statisztikák szerint mindössze négy cent fakad a gazdagok megadóztatásából, ezért az Egyesült Államokban egyre többen sürgetik a milliárdosok számára kivetendő adókulcs megemelését, ráadásul közeledik az elnökválasztás, ahol gyakran áll a fókuszban a vagyoni helyzet. A hagyományos felállás szerint a jobboldal, a konzervatív republikánus párt Trump elnök vezetésével a gazdasági növekedéssel, a jövedelmek emelésével, adócsökkentéssel kampányol, míg az ellenpólus a bevételek megadóztatását sürgeti.

A demokrata kampányban tehát az adóemelésre és a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentésére koncentrálnak majd, amelynek egyik eszköze a vagyonadó.

Így nem csoda, ha a multimilliárdosok is tartanak attól, hogy a pénzük bajba kerülhet, ezért egyre többen menekítik azt a részvényeknél, vállalatfelvásárlásoknál biztonságosabb helyre immár készpénz formájában – áll a svájci óriás hitelintézet, az UBS tanulmányában, amely szerint sokan a banki büntetőkamatoktól is tartanak. Ez utóbbival a pénzintézetek azt akarják elkerülni, hogy ne dollármilliárdokat tartsanak náluk, hiszen ha csődbe mennének, akkor azt képtelenség lenne visszafizetni.

Ráadásul a banki széfeknél is szeretik minimalizálni a felelősséget, így lassan a magánpáncéltermeké a jövő, amelyek jobban garantálják a biztonságot, ám elképesztő bérleti díj ellenében. Az üzlet mindenkinek megéri, csak az USA-ban már több ezer működik. A széfek mérete a pár centiméterestől egészen konyhaszekrény-, netán garzonlakás-nagyságúig terjedhet. Sok közülük adómentes zónában – mint Szingapúr, Genf vagy Delaware – bérelhető, akár raktárként is. A szolgáltatók tapasztalatai alapján az ügyfelek – akik között sok az amerikai, orosz, kínai és közel-keleti milliárdos – a készpénz mellett főleg ékszereket, óragyűjteményeket, aranyrudakat és érméket, művészi alkotásokat és családi iratokat helyeznek el.

A legújabb privát csodakomplexum pár hete nyílt London belvárosában, egy XIX. századi neogótikus épületben. Itt található az International Bank Vaults futurisztikus értékmegőrzője, amely a biztonság miatt a jelenlegi legdrágább magán-széfszolgáltató a világon. Milliomosokkal szóba sem állnak, a minimum elhelyezhető összeg egymilliárd dollár. Az éves díj is ugyanekkora forintra átszámolva. Cserébe a vagyontárgyak valóságos erődbe kerülnek: a több méter széles páncélozott falakat és padlókat úgy alakították ki, hogy az épületet még alagúton keresztül se lehessen megközelíteni, nemhogy felrobbantani. Természetesen a bombabiztos széfekhez többszörös ujjlenyomat- és retinaazonosítón keresztül lehet eljutni állig felfegyverkezett őrök, illetve ügyintézők gyűrűjében. Így garantálják annak a felfoghatatlan vagyonnak a megmaradását, amelyhez soha nem juthat hozzá illetéktelen, de még a legdurvább gazdasági világégés sem tépázhatja meg azt.

(Forrás: magyarnemzet.hu |  Fotó: AFP)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapesti Audió Expo, 2025. október 4-5.

Budapesti Audió Expo, 2025. október 4-5.

More details
SignExpo & PPDExpo, 2025. október 7-9.

SignExpo & PPDExpo, 2025. október 7-9.

More details
A retail park, mint biztos befektetés - Az OPC terjeszkedésről, finanszírozásról és befektetői stratégiáról

A retail park, mint biztos befektetés - Az OPC terjeszkedésről, finanszírozásról és befektetői stratégiáról

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok, 2025. október 3-5.

Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok, 2025. október 3-5.

More details
MAGDAFESZT Színházi Fesztivál, 2025. október 3-5.

MAGDAFESZT Színházi Fesztivál, 2025. október 3-5.

More details
Hacktivity Biztonsági Fesztivál, 2025. október 3.

Hacktivity Biztonsági Fesztivál, 2025. október 3.

More details
„Mindig lesznek irodák, de a jövő a flex” – Michael P. Smithing a DBH FLEX élén

„Mindig lesznek irodák, de a jövő a flex” – Michael P. Smithing a DBH FLEX élén

More details
Apró süti – nagy bírság

Apró süti – nagy bírság

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője