2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Archívum

Egy városrésznyi sportarénát épít a kormány Budapestre, de mit szólnak ehhez a főpolgármester-jelöltek?

2019-09-27 725

Hiába nem pályázunk hivatalosan olimpiára, két nagy sportarénát így is megépítünk, összesen mintegy 178 milliárd forintért, lesz hozzá egy olimpiai faluvá alakítható diákváros is, illetve egy evezősközpont a Ráckevei-Duna partján a következő főpolgármesteri ciklusban, hogyha megvalósul a kormány Budapestre tervezett programja. De mit szólnak ehhez a főpolgármester-jelöltek? Megkérdeztük.

Noha a kormány kitáncolt a 2024-es olimpiarendezést érintő népszavazás elől, és visszavonta a pályázatot, a sporteseményre tervezett létesítmények egy része mégis biztosan felépül. Csak olimpia helyett különböző, százmilliárdos nagyságrendű világesemények okán, az így felépülő létesítményekkel pedig sokkal könnyebben nyerheti majd el egy esetleges olimpia rendezési jogát is Budapest.

A megvalósulás közelében lévő stadionok és a hozzájuk tartozó infrastrukturális létesítmények a megszólalásig hasonlítanak az olimpia tervpályázatunkra, csak most már Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programnak hívja azt a kormány.

A létesítmények többsége a Közvágóhídtól délre eső, Déli Városkapunak hívott területre épül majd, ami a város egyik utolsó, még beépítetlen, de rendkívül értékes, és jó közlekedési adottsággal rendelkező Duna-parti területe, amit jelenleg nagyrészt erdő borít, amely egyébként alkalmas volna arra, hogy a beépítés helyett óriási rekreációs területet hozzanak itt létre.

A visszavont olimpiai pályázatunk - mégis egészen sok megvalósulhat belőle
©

100 milliárdos atlétikai stadion

Magyarország rendezi a 2023-as atlétikai világbajnokságot, és erre egy 55 ezer néző befogadására alkalmas stadiont építünk, amit a versenyek végeztével visszabontanák 15 ezresre.

A Közvágóhídtól délre eső volt VITUKI-telken felépülő atlétikai stadion az olimpiai pályázatban még főstadionként szerepelt.

Ezen létesítmény miatt tették ki a budapestiek által kedvelt Valyo Kikötőt is. Csak ennek az építési költségét 100 milliárd forintra saccolják, de több mint 21 milliárd forintot már most elköltöttek a 2023-as játékokra. A kormány még mindig nem árulta el, úgy tűnik, nem is tudja, mennyibe fog kerülni az országnak a világbajnokság megrendezése.

Olvass tovább: Egy városrésznyi sportarénát épít a kormány Budapestre, de mit szólnak ehhez a főpolgármester-jelöltek?

(Üzleti Hírszerzés)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője