2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Vége lehet a startupok aranykorának a harmincmilliárd dolláros lufi után

2019-09-25 372

Szerinted nincs ennél nagyobb gond a világon, amiről vitatkozhatnánk? – így válaszolt még tavaly a WeWork alapítója, Adam Neumann a Wired újságírójának arra a kérdésre, hogy futott fel hirtelen a cég becsült értéke a piacon. Neumann mindig is igyekezett magát egy kifejezetten meggyőző, inspiratív menedzsernek beállítani, de a cég üzleti ügyeivel kapcsolatban nem csak a fenti esetben volt szűkszavú.

Ekkorra a közösségi irodákkal foglalkozó WeWork becsült értéke már 20 milliárd dollár volt, a cégalapító pedig rengeteg helyen nyilatkozott büszkén cége küldetéséről, „a világ tudatosságának felemeléséről”.

Az inspiráló jelszó mögött idén nyárra sikerült egy akkora vállalatot összehozni a WeWork köré, hogy a mostanára tervezett elsődleges részvénykibocsátás, azaz IPO előtt 47 milliárd dollárra becsülték a The We Company cégcsoport értékét. Augusztus végére viszont olyan elemzések jelentek meg a cég pénzügyi helyzetéről,

amik a WeWork kockázati faktorát az ezredforduló dotkomlufijához mérték.

Innentől kezdve pedig nem volt megállás: a cég becsült értéke kevesebb mint harmadára esett vissza, emiatt pedig az IPO-t is el kellett halasztani. A WeWork ennek ellenére reméli, hogy papírjai már az év végén a tőzsdéken fognak forogni – egyes jelek viszont arra utalnak, hogy a mostani bukta miatt akár véget érhet a startupok felívelésének évek óta tartó trendje is.

Kilenc év után lassan mindenhol ott vannak

A WeWork története 2010-ben indult: a két alapító, Adam Neumann és Miguel McKelvey eladták részesedésüket egy zöld irodákkal foglalkozó korábbi vállalkozásukban, hogy egy közösségi irodatereket létrehozó céget alapítsanak. Első irodájukat New Yorkban nyitották meg dizájnos belső térrel és rengeteg kényelmi szolgáltatással. 

Az üzleti modelljük szerint a cég irodahelyiségeket bérel ki hosszú távra, majd azokat kipofozza, és bérbe adja rövid távra, akár egy-egy hónapra is.

Az irodaterekben lehet íróasztalos vagy asztal nélküli helyet is bérelni, de nagyobb csapatoknak vagy cégeknek kínálnak üvegfalakkal leválasztott szobákat is. Minden egyes irodát igyekeznek a helyi szokásoknak és preferenciáknak megfelelően kialakítani, a kávégépektől kezdve a menzákon át az enteriőrig.

Elsősorban a startuppereket és a fiatal vállalkozókat célozták meg az ötlettel, de mára az ügyfelek 24 százaléka nagyvállalatoktól érkezik: a Microsoft például a New York-i értékesítőit helyezte ki saját irodáiból a WeWork hipsztermunkahelyeire.

Olvass tovább: Vége lehet a startupok aranykorának a harmincmilliárd dolláros lufi után

(Üzleti Hírszerzés)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője