2025. április 19., szombat - Emma

Archívum

Új terminál épül Ferihegyen a fapadosoknak

2019-09-25 506

Az új épületszárnyat a jelenlegi B terminálon keresztül érik majd el az utasok. Új épületszárnyat épít a Budapest Airport a diszkont-légitársaságok utasainak kiszolgálására a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – írja a Magyar Nemzet építőipari forrásokra hivatkozni.

A lap kérdésére a Budapest Airport (BA) megerősítette a hírt, ugyanakkor azt írták, hogy a fejlesztés részleteiről a későbbiekben adnak tájékoztatást. Úgy tudni, hogy a korábban tervezett Ferihegy 2C terminál – tehát nem a jelenlegi bádogváros – helyén épülő egyszintes létesítmény alapozása már zajlik.

Az épületszárnyat a jelenlegi B terminálon keresztül érik majd el az utasok. A könnyűszerkezetes épületben a 21. századi igényeknek megfelelő komfort, azaz ülőhelyek, fűtés-hűtés, mosdók és élelmiszer-vásárlási lehetőség várja az utasokat, akik a terminál kapuin át a reptéri betonra lépnek majd, azonban nem lesz szükségük negyedórás sétára, mint most, mert autóbuszok viszik majd őket a repülőgépek közelébe – írt a lap.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Tartalom galéria

Magyar IT-cég a Financial Times leggyorsabban növekvő vállalatai közt

Magyar IT-cég a Financial Times leggyorsabban növekvő vállalatai közt

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz

Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz

More details
Hogyan befolyásolják a művészetek a magán- és a szakmai életünket?

Hogyan befolyásolják a művészetek a magán- és a szakmai életünket?

More details
Portfolio X-Cycling Day, 2025. május 27.

Portfolio X-Cycling Day, 2025. május 27.

More details
Így áll az autómentes Duna-parti városnegyed építése

Így áll az autómentes Duna-parti városnegyed építése

More details
Új trendek felé nyit a Gin Market Budapest, 2025. június 13-14.

Új trendek felé nyit a Gin Market Budapest, 2025. június 13-14.

More details
AI-influenszerek forradalmasítják az oktatást

AI-influenszerek forradalmasítják az oktatást

More details
A Z generáció nem igazítja az életét a munkához

A Z generáció nem igazítja az életét a munkához

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője