2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Egyre több lakás négyzetméterára lépi át az egymilliót

2019-08-12 310

Főleg Budapest belvárosában találhatók ilyen lakások. Több mint megkétszereződött az egymilliós négyzetméterár felett értékesített ingatlanok száma a tavalyi év első félévéhez képest – közölte a Duna House a saját elemzése alapján. Mint írják, a kedvelt lokációk jó minőségű ingatlanjai már jóval milliós négyzetméteráron kelnek el, ilyen területek elsősorban Budapesten találhatók, azon belül is a pesti bevárosi kerületek (V., VI. és VII. kerület) egyes részein.

A legdrágább kategóriában értékesített otthonok közel 47 százaléka ebben a három kerületben található. A XIII. kerületben is nagyobb számmal találkozhatunk prémium ingatlannal, ezek elsősorban a Duna-parti új építésű fejlesztésekben találhatók.

A fővárosban népszerűek továbbá a budai kerületek bizonyos részei, ahol nagyobb számban találhatók millió forint feletti négyzetméteráron ingatlanok. A főváros budai oldalán idén júliusban az ingatlanok közel 50 százaléka 800 ezer forint feletti négyzetméteráron cserélt tulajdonost.

Vidéken elsősorban a Balaton a fő lelőhelye a milliós négyzetméterárú otthonoknak, különösen Balatonfüred és Siófok emelkedik ki. A keleti országrészben Debrecenben lehet találkozni a leggyakrabban ezzel az árkategóriával.

"A Duna House tranzakciós adatai alapján országosan az ingatlanok már több mint 1,5 százaléka millió feletti négyzetméteráron cserél gazdát, ami bár még arányaiban nem jelentős, de ha hozzávesszük, hogy a 800 ezer forint feletti ársávval együtt ez már az eladások közel 7 százalékát lefedi, akkor jól látszik, hogy folyamatos bővülés várható a legdrágább kategóriában” – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

Az eladó luxusingatlanok sorában ház, kastély és horgásztóval rendelkező birtok is található, a budai lakások és pesti penthouse-ok mellett. A legdrágább jelenleg egy szecessziós vadászkastély, amelynek ára 2 milliárd forint.

(Forrás: hvg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője