2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

Mostantól teljesen a Vodafone tulajdona a magyar UPC

2019-08-02 584

Sikeresen lezárult a Vodafone-csoport és a Liberty Global közötti tranzakció, melynek köszönhetően a Vodafone Magyarország lett a UPC Magyarország százszázalékos tulajdonosa – írja csütörtöki közleményében a Vodafone. 

Mint azt korábban megírtuk: az már két hete eldőlt, hogy a Vodafone bekebelezheti a UPC-t. Az Európai Bizottság ugyanis ekkor hagyta jóvá, hogy a Vodafone-csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát. 

Az üzlet hátterében az áll, hogy a Vodafone integráltabb szolgáltató kíván lenni szerte a világon, egyszerre adva mobilszolgáltatást, tévét, internetet és vezetékes telefont. Eddig nálunk ezt érdemben csak a Telekom tudta, a többiek közül a Telenor kizárólag mobilszolgáltató, a Digi pedig ugyanezt az utat járná be (az Invitel felvásárlása után), de a mobilszolgáltatásukon még bőven dolgozniuk kell. Mostantól érdemi versenytársa akad a Telekomnak, amitől akár a verseny élénkülése is várható.

A Vodafone és a UPC így mostantól egy cégcsoportként működik tovább, egyelőre azonban megmaradnak különálló vállalatként, vagyis az ügyfelek változatlanul, az eddig megszokott ügyfélszolgálati csatornákon érik majd el a cégeket.  A Vodafone és a UPC jelenlegi szerződéseit a felvásárlás nem érinti: az ügyfelek a szolgáltatásokat változatlan feltételekkel vehetik igénybe, és ügyeiket is változatlan módon intézhetik a megszokott ügyfélszolgálati csatornákon – olvasható a közleményben.
Forrás: 

(Forrás: index.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője