2025. július 29., kedd - Márta

Archívum

Eurostat: Magyarországon drágultak a legnagyobb mértékben a lakások

2019-07-10 360

Lassult a lakásárak emelkedésének üteme az  első negyedévben az euróövezetben és az Európai Unió egészében is. A legnagyobb mértékben Magyarországon drágultak a lakások. Az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) szerdán kiadott jelentése szerint január–márciusban az Európai Unió egészében és az euróövezetben egyaránt 4,0 százalékkal nőttek a lakásárak éves összehasonlításban, az előző negyedévhez képest pedig 0,3 százalékos emelkedést mértek. 

Az MTI összefoglalója szerint az unióban éves összevetésben a tavalyi második és harmadik negyedévben 4,6 százalékkal, a negyedik negyedévben pedig 4,5 százalékkal kúsztak feljebb a lakásárak. Az előző negyedévhez képest a második és harmadik negyedévi 1,6 százalékról az utolsó negyedévre 0,5 százalékra mérséklődött az áremelkedés üteme. 

A 28 tagú Európai Unión belül éves összevetésben Magyarországon ugrottak meg legnagyobb mértékben, 11,3 százalékkal a lakásárak január–márciusban. A második helyen Csehország következik 9,4 százalékkal, őket követik a portugálok, ahol 9,2 százalékkal drágultak a lakások. Csak egy országban csökkentek az árak, Olaszországban 0,8 százalékkal értek kevesebbet a lakások. Az Eurostat jelentése egyedül Görögország adatait nem tartalmazza.

Negyedéves összehasonlításban is Magyarországon drágultak legnagyobb mértékben, 3,7 százalékkal a lakások, majd Portugália (3,6 százalék) és Horvátország (3,5 százalék) következik. Csökkenést jegyeztek fel hat országban – a legnagyobb mértékűt, 4,2 százalékosat Máltán –, majd Nagy-Britannia (1,3 százalék), Írország (1,0 százalék), Finnország (0,8 százalék), Olaszország (0,5 százalék) és Németország (0,3 százalék) következik.

(Forrás: www.index.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője