2025. december 25., csütörtök - KARÁCSONY

Archívum

Úgyis kipukkad a lakáslufi! - De előtte még brutálisabban nőnek az árak

2019-06-14 544

Három hónap alatt átlagosan 4,5 százalékkal lett magasabb a még szabadon álló budapesti új lakások négyzetméterára, köszönhetően többek között az átárazott projekteknek, valamint azoknak az újonnan bejelentett lakóparkoknak, ahol már 27 százalékos áfa melletti értékesítésre számítanak a fejlesztők, és ennek megfelelően árazzák a projektjeiket.

Elkészült a Budapesti Lakáspiaci Riport legújabb, 2019 második negyedévére vonatkozó elemzése, ami azokra a legalább négylakásos, új társasházak jellemzőire vonatkozik, ahol legalább egy szabad lakást még kínálnak a fejlesztők. Ezek alapján közel 25 ezer az új lakások állománya Budapesten, a korábbi negyedévhez képest ez 1500 új bejelentést jelent. A kínálat, vagyis a még elérhető szabad lakások száma a korábbi 7 ezerről 7860-ra emelkedett, a még eladó sorban lévő lakások között azonban sok olyan van, ami már csak a kedvezményes áfa határideje után, vagyis 2019. december 31-et követően kerül értékesítésre.

Az újonnan bejelentett mintegy 1500 lakás között már olyanok is vannak, amit 27%-os áfával fognak értékesíteni a fejlesztők, vélhetően ez is hozzájárult ahhoz, hogy 3 hónap alatt átlagosan 4,5 százalékkal nőttek a fajlagos árak azoknál a budapesti új lakóprojekteknél, ahol feltüntették a fejlesztők az árat és még nem foglalták le, vagy vették meg a lakásokat. Érdekes azonban, hogy az összes még szabad új lakás átlagára 65,5 millió forintról 63,3 millióra csökkent, ami arra utalhat, hogy az új projektekben nagyobb számban vannak kisebb alapterületű lakások. Ezeknek ugyanis a négyzetméterára jellemzően magasabb, mint a nagy alapterületű lakásoké, a végösszeg viszont jóval kisebb, ami lefelé húzza az átlagot.

A fajlagos árak átlaga majdnem 5 százalékkal, 878 ezer forintra növekedett a budapesti újlakás-piacon. Ez az átlagos érték közel 90 ezer forinttal lenne magasabb, ha a számítás során nem vennénk figyelembe a lakásokhoz tartozó erkély, vagy terasz alapterületének egy részét.

Csupán néhány kerület van, ahol pár százalékkal alacsonyabbak lettek a fajlagos árak, az I., V., XII. és XX. kerületekben 1-4 százalékkal csökkentek az árak. Nem csoda, hogy nem emelkedett az átlagár például az I. és V. kerületeknél, ezeken a területeken ugyanis az átlagos ár már meghaladta az 1,4 millió forintot (I. kerület) sőt, az V. kerületben az átlag már 1,86 milliónál tartott négyzetméterenként 2019 elején. A legnagyobb áremelkedést a XVI. és XXII. kerületben lehetett mérni, 23-25 százalékkal kerülnek többe itt az új lakások, mint 3 hónappal korábban. Ezzel a XVI. kerületben már 670, míg a XXII. kerületben 710 ezer forintot kérnek el egy új lakás négyzetméteréért a fejlesztők.

(Forrás: www.portfolio.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője