2026. február 26., csütörtök - Edina

Archívum

Vasbetonnal jengáznak a Duna parton

2019-05-08 177

Speciális VR-játékot fejlesztettek azért, hogy minél több fiatalt csábítsanak az építőiparba. A játékot a Tudás Hexagonja nevű mobilépületben lehet kipróbálni, amelyet októberig szinte minden hazai nagyvárosba elvisznek a szervezők.

Egész héten Budapesten állomásozik a Tudás Hexagonja; az interaktív játékokkal felszerelt mobilépületet azért hozták létre, hogy országszerte fiatalokat toborozzon az építőiparba. Az érdeklődők többek között azt is kipróbálhatják, milyen a virtuális térben vasbetonnal jengázni és hegeszteni.

A Tudás Hexagonja egész évben turnézik az országban, és októberig a legtöbb hazai nagyvárosba ellátogat. Áprilisban Győrben és Kecskeméten állomásozott, május 6-tól pedig az ELTE Lágymányosi Campusán próbálhatja ki bárki egy héten keresztül. A főváros után május 13-tól egészen 17-ig Veszprémben, 20-23 között pedig Szegeden várja az érdeklődőket.

„A VR-játékot speciálisan a Tudás Hexagonja turnéra fejlesztettük, és elsősorban azokat a fiatalokat szeretnénk megszólítani, akik épp a pályaválasztás előtt állnak, vagy a tanulmányaik vége felé szeretnék feltérképezik a munkalehetőségeket. Fontos hangsúlyozni, hogy a szakképzésből és a felsőoktatásból jövő fiatalokra egyformán szükség van az építőiparban. Ugyanakkor nincs életkori határ, mindenkit várunk, aki kipróbálná magát a virtuális térben” – mondta el Pintyőke Marcell, a KÉSZ Csoport kommunikációs vezetője és a turné főszervezője.

A virtuális játék három ügyesség feladatból és három kvíz kérdésből áll. A speciális VR-élmény mellett az érdeklődők egy kérdőívet is kitölthetnek, amelyből kiderül, hogy a készségeik alapján milyen munkaköröket tölthetnének be az építőiparban.

Bővebb információ: https://www.facebook.com/tudashexagonja/

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

KávéBár Bazár, 2026. március 28-29.

More details
Pentagon: bármi áron megszerzik az egyik legnagyobb AI-cég szolgáltatását

Pentagon: bármi áron megszerzik az egyik legnagyobb AI-cég szolgáltatását

More details
Ausztrália csatlakozott az India AI Impact Summit nyilatkozatához

Ausztrália csatlakozott az India AI Impact Summit nyilatkozatához

More details
Bárány Napok – Gasztronómiai kaland 2026. március 28–29-én!

Bárány Napok – Gasztronómiai kaland 2026. március 28–29-én!

More details
Szavatolt biztonság – raktárak és lejárati idők

Szavatolt biztonság – raktárak és lejárati idők

More details
Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul

Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul

More details
Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újság fogyasztásban!

Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újság fogyasztásban!

More details
Egymást érik a változások a fuvarozásban: mindez a fogyasztókra is hatással lehet

Egymást érik a változások a fuvarozásban: mindez a fogyasztókra is hatással lehet

More details
A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

A bértranszparencia egy kultúraváltási sokk, amire a cégek többsége nem áll készen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője