2026. június 15., hétfő - Jolán

Archívum

Az Apple egy kiszivárgott dokumentumban arra kérte az alkalmazottait, hogy ne szivárogtassanak ki dokumentumokat

2018-04-16 527

apple buildingEhhez a hírhez fölösleges lenne bármit is hozzátenni, a cím magáért beszél, de dióhéjban a lényeg: az Apple nemcsak figyelmeztette az alkalmazottait, hogy fejezzék be a szivárogtatást, de konkrét jogi lépéseket és bűnvádi eljárásokat is kilátásba helyeztek azok ellen, akik a jövőben illetéktelen személyeknek adnak át információt a vállalat tevékenységéről.

A cupertinói vállalat egy hosszú bejegyzést közölt a vállalat belső blogján. Ebben az áll, hogy

tavaly már 29 szivárogtatót elkaptak, közülük 12-t le is tartóztattak.

Az Apple azt is megjegyezte, hogy ezek az emberek nemcsak a munkájukat veszíthetik el, ha rajtakapják őket, de ezzel azt is megnehezítik, hogy más cégek alkalmazzák őket. Több esetet is idéztek, amikor a cég emberei a sajtónak adtak át információkat fejlesztés alatt álló termékekről. Felhozták azt az esetet, amikor Craig Federighi zárt körben elmondta, hogy egyes iPhone-szoftverek megjelenése késhet. Ezt is kiszivárogtatták, mint annak a kiadatlan szoftvercsomagnak a hírét, amiből az iPhone X és az új Apple Watch képességeire lehetett következtetni.

Tovább a teljes cikkre: Az Apple egy kiszivárgott dokumentumban arra kérte az alkalmazottait, hogy ne szivárogtassanak ki dokumentumokat

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője