2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

A németek betiltják a gyerekeknek készült okosórákat, mert kémkednek utánuk

2017-11-21 602

kidsA német telekommunikációs ügynökség (Bundesnetzagentur) betiltotta a gyerekeknek szánt okosórákat, és arra kéri a szülőket, hogy minden ilyen eszközt semmisítsenek meg – írja a Verge. Az ügynökség szerint az a baj ezekkel az eszközökkel, hogy gyakorlatilag lehallgatókészülékként működnek, mert a beléjük épített hangos funkciók, például a telefonálás miatt beépített mikrofonjuk van.

Bár a németek nem említik, a BEUC nevű európai fogyasztóvédelmi szervezet korábban azt is kifogásolta, hogy az órák GPS-funkcióján keresztül a gyerekek tartózkodási helye is könnyen hozzáférhető.

Mindkettő azért probléma, mert ezeknek az eszközöknek a szakértők szerint gyatra a biztonsága, könnyedén feltörhetők, és általában az se világos, hogyan kezelik a begyűjtött adatokat. A BEUC vizsgálata szerint az egyik gyártó például titkosítatlan formában küldte el a gyerekek adatait kínai szerverekre – írja a Gizmodo.

Az egyre intenzívebb európai fellépés az okosórák ellen a Verge szerint segíthet abban, hogy a gyártók javítsanak a gyakorlatukon, és fokozzák az eszközeik biztonságát.

(Forrás: www.index.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője