2026. január 18., vasárnap - Piroska

Archívum

Ez a 10 ember építette fel a Google-t a semmiből

2017-11-20 470

google3Egy kis egyetemi projektből lett a világ uralkodó internetes cége a Google. A vállalat első 10 dolgozójából néhány még mindig a vállalatnál van - köztük a két alapító, Larry Page és Sergey Brin is -, de van, aki ma már inkább kockázati tőkés befektetőként keresi a következő világmegváltó ötletet.

 

10. Salar Kamangar

1999-ben kezdte pályafutását a Google-nél és még most is az internetes keresőóriásnál dolgozik. 2014-ig a YouTube vezérigazgatója volt, amiről azért mondott le, hogy új kihívásokat keressen a Google-nél. Nagyon nem távolodott el a videómegosztótól, most a YouTube-termékekért felelős alelnök.

9. Georges Harik

Szoftverfejlesztőként csatlakozott a Google-höz, 1999 és 2005 között dolgozott az internetes keresőóriásnál. A termékfejlesztésért és a stratégiáért felelt, például a Gmail, a Google Talk, a Google Video és Picasa területén. Az AdSense és az AdWords Online mögött állt és a Google startup inkubátora, a Googlettes igazgatója volt. Most kockázati tőkés befektetőként tevékenykedik, mint üzleti angyal, például ő áll az imo.im üzenetküldő alkalmazás mögött.

8. Urs Hölzle

Közel 20 éve, 1999 óta dolgozik a Google-nél, ahol a technikai infrastruktúráért felel. A Google szervereit, hálózatát és adatközpontját felügyeli. Mielőtt a Google-höz csatlakozott volna, professzor volt egy kaliforniai egyetemen.

7. Amit Patel

1999-ben kezdett a Google-nél a mérnök, akihez a cég híres szlogenje fűződik, a "Don't Be Evil". Jelenlegi pozíciója ismeretlen, ahogy az is, hogy egyáltalán a Google-nél dolgozik-e még.

6. Harry Cheung

1999 januárja és 2004 decembere között dolgozott a Google-nél szoftvermérnökként. Most kockázati tőkés befektetőként tevékenykedik, olyan cégek üzleti angyala volt, mint a Qwiki, vagy a PrePay, és a lakáshitelezéssel foglalkozó startup, a Roostify egyik alapítója is.

5. Ray Sidney

A Google egykori szoftvermérnökét meglehetősen gazdaggá tette a Google tőzsdére lépése. 1999-től 2003-ig dolgozott az internetes keresőóriásnál és 18 hónappal az elődleges részvénykibocsátás előtt távozott. Most ingatlanokban utazik, triatlonozik és amatőr pilóta. 1 millió dollárt adományozott, ahogy közösségi buszos szolgálatást indítson a Tahoe tónál.

4. Heather Cairns

A Google negyedik alkalmazottja egy HR-menedzser volt 1998 és 2005 között, ő vette fel a Google első 200 alkalmazottját. Google-ös karrierjét követően nők által vezetett startupok üzleti angyalaként lett ismert, most egy ingatlanfejlesztő vállalat, a Coastal Streets elnöke.

3. Craig Silverstein

1998 és 2012 között állt a Google alkalmazásában. Számos projekten dolgozott a Google-nél, a cég harmadik embereként részt vett gyakorlatilag a keresőmotor felépítésében. Most egy nonprofit oktatási szervezetnél, a Khan Akadémiánál dolgozik.

2. Sergey Brin

A Google egyik alapítója, aki most az innovatív projekteket tömörítő Google X vezetője most és az anyavállalat, az Alphabet elnöke.

 

1. Larry Page

A Google másik alapítója, jelenleg az Alphabet vezérigazgatója.

(Forrás: www.portfolio.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

More details
Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

More details
Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

More details
Az Atenor kivonul Romániából

Az Atenor kivonul Romániából

More details
A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

More details
Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője