2026. április 10., péntek - Zsolt

Archívum

Átadták a Fűfa tankertet a Füvészkertben

2017-05-08 368

fufa tankertAz ELTE Füvészkertben 2017. május 2-án 10.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával 500 négyzetméteres területen nyílt meg a FűFa Tankert. Az új tanodát azzal a céllal adják át a jövő generációinak, hogy óvodások és kisiskolások kaphassanak itt élményközpontú zöldtudatos képzést.

A 2017. május 2-i ünnepélyes megnyitó napján a kerület vezetői mellett a környező óvodákból is érkeztek csoportok, akik kipróbálták, milyen is egy foglalkozás az új tankertben és megnézhették a mYnest oktatóeszközt is, amely alkalmas a madarak megfigyelésére, azonosítására és fotózására.

Az ünnepélyes szalagátvágás résztvevői: Dr. Orlóci László, az ELTE Füvészkert igazgatója, Sántha Péterné, a Józsefvárosi Önkormányzat alpolgármestere, Bálint György (Bálint gazda) és Böröcz Lívia, a Herman Ottó Intézet osztályvezetője


Az új fejlesztések elsősorban a gyerekek élménycentrikus oktatását és szemléletformálását szolgálják. A tankert vizuális kialakításában a MOME hallgatói egy workshop keretében rengeteg hasznos és izgalmas ötlettel segítették a megvalósulást.

Dr. Orlóci László, az ELTE Füvészkert igazgatója elmondta, hogy a városi zöldfelületek témája június közepéig hangsúlyosan szerepel az összes kerületi óvoda programjában, a nyári szünet után pedig a program újraindul majd az iskolák bevonásával is.

„Természetesen örülnénk egy olyan szponzornak, aki tudna segíteni a gyermekek hosszú távú szállításának a megszervezésében, különösen, ha az az elektromos mobilitás jegyében valósulna meg. Célunk továbbá, hogy a tanodát be lehessen tagolni az ELTE képzési programjába, hiszen az ELTE-n belül van pedagógusképzés, óvónő-, tanító-, szaktanár-, gyógypedagógus képzés, amelynek szerves részét képezheti a fitopedagógia” – hívja fel a figyelmet a Füvészkert igazgatója.

A tanoda létrejöttét és a működését ebben a tanévben még a Józsefvárosi Önkormányzat szponzorálja, de ősztől piaci alapon szeretnék már a programot működtetni, amely megrendelhető lenne iskolai csoportok, osztályok számára.

fufa megnyito2


A Földművelési Minisztériumnak van már meghirdetett programja, amely az Iskolakertekről szól, és támogatja regionális képző központok kialakítását is.

„Az ELTE előnye, hogy országos pedagógiai közintézmény, amely ezt a témát magáénak érzi, az egyik egysége a Füvészkert helyet ad az oktatási tevékenységnek, ezért nagyon örülnénk, ha regionális képző központként hivatalosan is be lennénk tagolva a rendszerbe” – hangsúlyozta Orlóci László, aki azt is hozzátette, hosszú távon sok terv van még az ELTE Füvészkert tarsolyában, hiszen eddig csak a gyerekek szocializációjáról esett szó, de a hely alkalmas lehet arra is, hogy a városi kertészkedésnek tanuló bázisa legyen, ahol a városi kertészettel és városi mezőgazdasággal foglalkozó embereknek nyújthatnának tanácsadást, alapképzést.

A projekt a nemzeti biodiverzitási stratégiába is beleillik, hiszen a biológiai sokféleség megőrzésének egyik kulcskérdése, hogy sikerül-e megteremteni annak társadalmi elfogadottságát. Ennek értelmében a cél az, hogy a társadalom tagjai értékként tekintsenek a biológiai sokféleségre, illetve felismerjék és elfogadják, hogy csökkenése olyan életminőség-romlást is okoz, amely nem küszöbölhető ki technológiai eszközökkel. Ezért szükség van a széles körű szemléletformálásra. Az oktatási intézmények, a nemzeti park igazgatóságok, a közgyűjtemények, a botanikus kertek és állatkertek, valamint a természetvédelmi civil szervezetek szerepe kiemelkedő a feladat végrehajtásában.

fufa megnyito3


A Füvészkert a programot a főváros egyik legurbanizáltabb területén valósítja meg, ahol azonban már van két városi kertészettel foglalkozó közösség is. A Füvészkert egy további fontos programban is részt vesz, amely a körülötte levő közterületek zöldítésére vonatkozik. A józsefvárosi közgyűlés elfogadta azt az új, önfenntartó megoldásokat tartalmazó zöldstratégiát, amelyekbe a lakókat, társasházakat is be lehet integrálni. Élő és kinetikus dolgokat is szeretnének beilleszteni a környezetbe (például az utcai fák mellett a kinetikus eszközök vizet gyűjtenének vagy áramot termelnének, illetve az utcaképet javítanák, világítanának, és nem utolsó sorban elhárítanák a kutyapiszok okozta szennyeződéseket).

(Forrás: Esemény Menedzser)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője