2026. április 10., péntek - Zsolt

Archívum

Zuckerberg országjárása: „Ő már most a szabad világ igazi vezetője”

2017-05-05 470

cukiMark Zuckerberg Facebook profilja az elmúlt hónapokban komoly változásokon ment keresztül, és egyre kevésbé hasonlít egy gigacég elnök vezérigazgatójáéhoz. Inkább azt a benyomást kelti, mintha a Fehér Ház felé vette volna az irányt. Zuckerberg az év elején jelentette be, hogy „2017 személyes kihívásaként” ellátogat minden egyes amerikai államba, és találkozik az ott élőkkel.

Februárban publikált egy 5700 szavas elnöki beszéd stílusú hozzászólást a Facebook jövőjéről, majd azt is bejelentette, hogy nem tartja magát ateistának. A múlt héten aztán be is fejezte amerikai körutazását.

Boci cumiztatás

Először egy Michigan-i Ford-gyárba látogatott, a múlt héten pedig meglepetésszerűen bukkant fel Ohio-ban, ahol egy olyan demokrata család látta vendégül, amelyik Donald Trumpra szavazott. A hétvégén Indianában volt, benézett az elkharti tűzoltóságra, és a várost Peter Buttigieg South Bend-i polgármesterrel utazta körbe.

Ezután útja Wisconsinba vezetett, ahol – egy fotó tanúsága szerint – egy farmon borjút etetett, miközben egy családi vacsorán is részt vehetett. Utazása során Wisconsin sajtkészítményeit is megkóstolta. Természetesen minden mozdulatát fényképekkel és videókkal dokumentálta saját Facebook oldalán.

Obama nyomában?

Barack Obama elnöksége alatt elképzelhetetlennek – sőt talán nevetségesnek is – tűnt, hogy a Facebook vezetőjének elnöki ambíciói legyenek. A népszerű amerikai Vanity Fair magazin szerint Zuckerberg számára egyenesen visszalépés lenne az Egyesült Államok elnöki székét megszerezni egy havi 1,8 milliárd felhasználóval rendelkező weboldal vezetéséhez képest. „A Facebook vezetőjeként, ő már most a szabad világ igazi vezetője” – fogalmazott a magazin munkatársa.

Több elemző úgy vélekedik, hogy Zuckerberg országjárása politikai kampánynak minősül, noha nem a választott hivatalért folyik. Mások úgy vélik, hogy a social media-guru lépései csupán a nyilvánosság Facebookba vetett bizalmának helyreállítására irányulnak. A közösségi média zászlóshajója ugyanis a közelmúltban súlyos kritikákkal volt kénytelen szembesülni az álhírek és a gyanús tartalmak moderálásának módja miatt.

(Forrás: www.atv.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője