2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

A nagy tokaji borpancsolás története

2014-11-19 377

Ha egy cég 3,5-4 milliárd forintos éves árbevételének a felét kidobja az ablakon, annak akkor is nagyon nyomós oka kell, hogy legyen, ha állami cégről van szó. A Tokaj Kereskedőház boltokból visszahívott készleteiről és a borpancsolásról szóló hírei azonban, bár a márka számára felérnek egy harakirivel, kétségtelen bizonyítékokat eddig nem produkáltak. Utánamentünk az ügynek, és kínos ellenmondásokba botlottunk - írja a hvg.hu

 

 

Pár hónapnyi szunnyadás után ősszel akár egy vulkán, kitört a Tokaj Kereskedőház (TK) borpancsolási ügye, helyesebben az ügy, amit borpancsolásnak szeretnének láttatni. A füst még nem szállt fel, ezért igyekeztünk kibogozni az alaposan összekuszált szálakat.

A TK borpancsolásos ügye valójában két ügy. A korábbi egy 2010-ig visszanyúló, balul sikerült amerikai borkereskedői kaland. Erről legutóbb a VS.hu-n jelent meg hosszabb, főként a vádakat összegző írás. A másik történet – a teljes készletvizsgálat – eredményeiről pedig október elején a Népszabadság közölt cikket. Ez utóbbi tényként közölte, hogy a független bizottsági jelentés summája az, hogy „a cégnél a napi rutin része volt a pancsolás”. Ám az ezt alátámasztani hivatkozott tételek között több is akadt, amely kétséget ébreszt.

A cikk teljes terjedelemben a hvg.hu oldalán olvasható >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője