2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

Újabb amerikai befektető szállt be a Prezibe

2014-11-19 452

Két amerikai befektető összesen 57 millió dollárral szállt be a Prezi prezentációs szoftverfejlesztőbe, a friss tőke a növekedésitőke-finanszírozó Spectrum Equity-től, valamint a cég korábbi befektetőjétől, az Accel Partnerstől érkezett - mondta az MTI-nek Árvai Péter, a Prezi ügyvezető igazgatója és társalapítója szerdán.

A Palo Alto-i (Kalifornia) székhelyű Accel Partners már több mint 300 sikeres technológiai cég - köztük a Facebook, a Dropbox vagy az Etsy - felépítéséhez járult hozzá befektetésével. A Spectrum Equity az elmúlt 20 évben több mint 120 cégbe fektetett be, például a BATS-ba, a GrubHubba, a Lynda.com-ba, vagy a SurveyMonkey-ba.A Prezi ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy az Accel Partners a Sunstone Capitallal közösen 2011-ben már 14,5 millió dollárt fektetett a Prezibe.

Árvai Péter egyúttal bejelentette, hogy a Prezi regisztrált felhasználóinak száma immár meghaladja az 50 milliót, vagyis az elmúlt egy évben majdnem duplájára nőtt. A felhasználók eddig több mint 160 millió prezit készítettek, ezzel a Prezinek van a világ legnagyobb, nyilvánosan is elérhető prezentációs adatbázisa - hangsúlyozta az ügyvezető igazgató.A Spectrum Equity és az Accel Partners befektetésével kapcsolatban Árvai Péter elmondta: a tőkét a globális növekedés felgyorsításához kívánja felhasználni a Prezi, ami a felhasználók számának további növelését, de a Prezi stratégiájába illeszkedő cégek felvásárlását is magába foglalhatja.

Részletek a Figyelő Online oldalán >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője