2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Archívum

Index: Beperelték a Tokaj Kereskedőházat Los Angelesben

2014-10-09 488

A Los Angeles-i kerületi bíróság befogadta Balla Attila neve által fémjelzett Vinum Tokaj International  keresetét, azt állítják, hogy pancsolt borokat adott el nekik amerikai értékesítésre nagy tételben a Tokaj Kereskedőház, így a céget emiatt kár érte - írja az index.hu.

Az ügy előzménye, hogy a cég 2010-ben kizárólagos forgalmazói jogot kapott a kerháztól, hogy bort adjon el az Egyesült Államokba, Kanadába és Mexikóba, 252 ezer palack 2001-es, háromputtonyos aszút meg is vásárolt durván 1,5-2 millió dolláros értékben.

Eladni azonban nem tudták, a cég állítása szerint azért, mert a kiskereskedelmi láncok, amelyek a borokat értékesítették volna, megneszelték, hogy gondok vannak a bor eredetével. Balláékkal, bár korábban további szállítmányokról is megállapodtak a kerházzal, végül szerződést bontottak. A cég azonban a rajta maradt borok árát és az azokkal kapcsolatos költségeit szeretné behajtani a Tokaj Kereskedőházon.

Részletek az index.hu oldalán >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője