2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

LED-es világítás: tizedannyi áram és egyéb tévhitek

2014-06-05 938

Összességében igaz, hogy a ledes világítás rengeteg előnnyel bír a hagyományos világítással szemben, azonban a fogyasztókat számos szakmainak tűnő, nehezen ellenőrizhető  információ tévesztheti meg. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a ledes világítás tizedannyi áramot fogyaszt, mint a hagyományos.

Nagy Zsolt világítástechnikai szakértő,  a Hungaro Lux Light Kft. ügyvezetője szerint egyetlen fényforrás esetében sem igaz, hogy a led tizedannyit fogyaszt. Bár kétségkívül energiatakarékosabb a led, még a legkevésbé hatékony, wolframszálas izzók esetén is 60W teljesítményt 8-8,5W teljesítménnyel lehet kiváltani, ami inkább hetedannyi fogyasztást jelent, mintsem tizedannyit.

A másik tévhit, hogy a hagyományos izzók élettartama mindössze 1 000 óra, míg a ledes izzók élettartama (típustól függően) 20 ezer óra is lehet. A világítástechnikai szakértő elmondása szerint a hagyományos csoportba tartozó nátrium-kisülő fényforrások, illetve a T5-fénycsövek között szintén nem ritka a 20.000 órás gyári adat (míg az említett élettartam csak néhány ledes fényforrásra vonatkozik, melyek tartalmaznak elektronikát is). Meg kell jegyezni, hogy jellemzően a távol-keleti gyártmányokban azonban olyan műszaki megoldások – vagy helyesebben szólva – kompromisszumok találhatók, melyek teljesen kiszámíthatatlanná teszik a fényforrás élettartamát, így az ígért adat élettartam egyáltalán nem vehető biztosra.

A szakember elmondása alapján, egy jó minőségű, átgondolt gyártású ledes világítótest élettartama minimum 50.000 óra. Ilyen élettartam mellett kalkulálható gazdasági haszon a felhasználó és a gyártó számára egyaránt.

(A hír szerzője: OGH Hírügynökség - Lamos Edit)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője