2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Archívum

A felkészült cégek számára eljött az ingatlanvásárlás ideje

2014-05-15 842

100 milliárd forintnyi kölcsönt helyeztek ki a Növekedési Hitelprogram idén indult, második szakaszában: ez a szám elmarad a jegybank várakozásaitól. Ezért enyhítettek a feltételeken, így most már remélhetőleg szélesebb kör fordíthatja a hitelt ingatlanvásárlásra, hiszen a Program alkalmas, bőséges és olcsó forrást biztosít erre.

 

A Reconcept összefoglalója szerint, amelyet az OGH Hírügynökséghez eljuttatott, ha egy cég megengedheti magának tőkéje lekötését, akkor jelenleg jó ötlet ingatlanba fektetni a pénzt. 3 fő szempontot kell figyelembe venni, mielőtt egy vállalkozás meghozná a döntést.

A Növekedési Hitelprogram második körében enyhültek a feltételek: már üzleti célú ingatlan megvásárlására is lehet fordítani a kkv-k számára kiírt hitelt, amelynek összege 3 millió és 10 milliárd forint között lehet. Kérdés, hogy az olcsó hitelen kívül indokolja-e más is az ingatlan-beruházást. Bár biztosat nehéz jósolni a mai ingatlanpiacon, szereplői közül egyre többen gondolják azt, hogy a mai árak mellett érdemes megfontolni. Az Otthon Centrum februári elemzése szerint például a lakáspiacon az idén megáll az árcsökkenés, a legnagyobb ingatlanfejlesztők (az IFK egyesület tagjai) pedig a tavalyi eredményhez képest 41 százalékkal nagyobb alapterületű építkezésbe fognak: vagyis a piac több szegmensében is javulni kezdett a hangulat.

„Az erre szakosodott, kockázatvállalásra hajlandó és annak kezelésére felkészült piaci szereplők már jó ideje vásárolnak is” – mondja Hornok Krisztián, Reconcept Property Solutions partnere. „Az más kérdés, hogy a más főtevékenységet folytató vállalkozó számára az ingatlanvásárlás-e a legjobb megoldás”. Hornok Krisztián szerint három tényezőt érdemes figyelembe venni:

1. Az ingatlan erőforrás


Elsődleges kérdés, hogy erőforrásként megfelel-e az ingatlan, amelyet a cég használ. Amikor ezt felméri, figyelembe kell vennie, hogy az ingatlan mérete, elhelyezkedése, funkciója alkalmassá teszi-e a vállalkozás székhelyeként vagy telephelyeként. A rosszul elvégzett felmérés később az eredményekben is megmutatkozik.

2. Az ingatlan befektetés, vagyis lekötött tőke

Ha tulajdonban áll az ingatlan, akkor a benne lekötött tőke teljesítményét az ingatlanpiac határozza meg. „Az érték alakulását nem tudjuk befolyásolni; kitettük magunkat egy, a főtevékenységétől eltérő piac hullámzásának’ – magyarázza a Reconcept partnere. „Szerencsések is lehetünk, de ellenünk is fordulhatnak az események, ami különösen akkor jelent gondot, ha ez egybeesik a főtevékenység dekonjunktúrájával.” És mivel az ingatlan az egyik legkevésbé likvid eszköz, a vállalkozás ilyenkor már nehezen tud javítani a helyzetén. Fontos tehát, hogy a mérleg az ingatlannal (és az ahhoz általában kapcsolódó hitellel) együtt is kiállja a stressztesztet, vagyis a körülmények esetleges kedvezőtlen alakulása se idézzen elő kezelhetetlen feszültségeket.

3. Az ingatlan lehet hitelfedezet is

Akár magának az ingatlannak a megvásárlására használjuk fel, akár más beruházáshoz, az ingatlan alkalmas hitel fedezeteként. A hitelfelvétel azért csábító egy vállalat számára, mert más pénzét használhatja; nem a főtevékenységhez használt saját tőkét kell lekötnie az ingatlanban, hanem egy annál olcsóbb banki forrást. Arról azonban meg kell győződnie a cégvezetőnek, hogy ez az olcsó forrás nem válik később elviselhetetlenül drágává, például az árfolyamváltozás miatt vagy azért, mert a főtevékenység eredményessége romlik úgy, hogy a bevételek nem fedezik az adósságterhet.

Hornok Krisztián szerint általános szabály szerint az ingatlanvásárlás annak a cégnek való, amelynek tevékenysége hosszútávon kiszámítható, és amely megengedheti magának tőkéjének tartós lekötését. Mivel a kezdő vállalkozások ritkán vannak ebben a helyzetben, nekik nem érdemes ingatlanvételben gondolkodniuk.

Az NHP egy kimondottan olcsó, hosszú távra rendelkezésre álló, és forint alapú (tehát a cégek többsége számára devizakockázatot nem hordozó) finanszírozási forrás. Akinek érdemes hitelt felvennie a fent leírtak tükrében, az nagyon valószínű, hogy nem jár rosszul az NHP-val – feltéve, hogy megfelel a feltételeknek, mondja Hornok Krisztián.


(Reconcept - OGH)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője