2026. május 23., szombat - Dezső

Archívum

Német városok Európa toplistáján

2013-10-11 837

Öt német város is felkerült a legnagyobb befektetéseket vonzó európai városok tízes toplistájára – derül ki a CBRE legfrissebb kutatási eredményeiből, amelyet eljuttatott az OGH Hírügynökséghez.

 

Az elmúlt félévben az európai ingatlanbefektetési piacra a nem európai vevők arányának növekedése volt a jellemző, illetve az, hogy az első tíz városba áramlott a befektetések közel fele. Az érett piacok, London és Párizs ismét a dobogó élén végeztek az európai ingatlanbefektetési piacon szerzett részesedésük alapján, Moszkva most a harmadik helyet szerezte meg.

Mind a nemzetközi, mind a hazai befektetők körében egyre nagyobb érdeklődés övezi a német városokat, amelyekben jelentős tőkebeáramlás volt megfigyelhető 2012-hez képest: Düsseldorfban 210 százalékkal, Frankfurtban 72 százalékkal, Berlinben 24 százalékkal lódultak meg a befektetések. A német vevők az elmúlt években nagymértékben a hazai piacra fókuszáltak, és ez még inkább jellemző 2013 első félévére: a német befektetések 76 százaléka Németországba irányult, szemben a 2007-2009-es évek 53 százalékos átlagával. A külföldi vevők száma is növekedett, jelenleg 21 ország befektetői vásároltak ingatlant Európa legnagyobb gazdaságában. Frankfurt különösen vonzza a külföldieket, akik 39 százalékát adták a tranzakcióknak.

London és Moszkva kiemelkedik az európai városok közül, ide érkezett a legtöbb tőke, 60 százaléka külföldi befektetőktől, akiknek részaránya az egész európai piacon 28 százalékra nőtt 2013 első félévében az egy évvel korábbi 22 százalékról. London és Párizs után a legnagyobb európai város Moszkva, amelybe irányuló befektetési hullám régóta esedékes. Itt 2012 első felében 63 százalékkal nőtt az aktivitás, így az orosz főváros már tavaly is a harmadik helyezett volt a kontinensen. 2013 első felében tovább emelkedett a befektetések szintje, a vásárlók között főleg az észak-amerikai tőke volt a meghatározó.

(OGH - CBRE)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9–13.

More details

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője