2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Archívum

Útdíj: hidegzuhany az új tarifatáblázat

2012-09-18 1872
 Érdemben változott az e-útdíj bevezetésének tervezett finanszírozási megoldása a májusi kormányhatározat óta, ezért szerepel a feladatra lényegesen alacsonyabb forrás a legfrissebb kormányhatározatban - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) MTI-nek megküldött keddi válaszából. Hitel helyett a 2013-as büdzséből fizetik a költségeket - írja a napi.hu.

A májusi kormányhatározatban rögzített, 214,5 milliárd forintos (10 évre vonatkozó) keretösszeg a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer beszerzésére és a díjszedési szolgáltatás finanszírozására biztosított volna fedezetet. A korábbi tervek szerint az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az eszközbeszerzés finanszírozására hitelt vett volna fel, amelyet a befolyó díjbevételekből törlesztett volna. Így a korábban számszerûsített összeg részben a kapcsolódó kötelezettségvállalással járó, előzetesen becsülhető finanszírozási igényt takarta.

A 214,5 milliárd forintos (10 évre vonatkozó) keretösszeg a megtett úttal arányos
elektronikusdíjszedési rendszer beszerzésére és a díjszedési szolgáltatás
finanszírozására biztosított volna fedezetet

Ezzel szemben az új kormányhatározat kimondja, hogy a rendszer tervezésének és kiépítésének, a bevezetés egy éves technikai támogatásának költségeit teljes egészében a központi költségvetés fedezi, a kiadásokat elsőként a jövő évi büdzsébe kell betervezni. E feladatokra az ÁAK szerződik a közbeszerzésen nyertes partnerrel a rögzített összeghatárt (42 milliárd forintot) meg nem haladó értékben. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az uniós források utólagos bevonásának lehetőségéről is gondoskodik - áll a tárca közleményében.

Az új megoldás tehát nem tartalmazza a díjszedés, díjellenőrzés költségeit. E feladatokat a szintén megkötendő szolgáltatási szerződés alapján tíz évig az ÁAK látja el. A társaság kapcsolódó kiadásait a beszedett díjakból finanszírozzák majd.

Részletek a napi.hu -n >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője