2026. január 18., vasárnap - Piroska

Archívum

Fizessen nekünk az áramszolgáltató!

2011-05-04 1003
Saját telephelyen, például a házunk tetőszerkezetébe építve is megtermelhetjük az éves szükségletünket kielégítő villamos energiát napenergiából – vázolta az OGH Hírügynökségnek a sokak számára vonzó lehetőséget Pénzes László, a MEE-VET szakembere.
 
 „Egy átlagos éves lakossági fogyasztás 2500 kWh körüli, melyet 15-20 négyzetméter felületû napelemtábla már fedezni tud. Ennek bekerülési költsége 2-3 millió forint, de jó esetben pályázat is igénybe vehető hozzá, mellyel akár a beruházás 30-35%-a is megspórolható. Tapasztalataink szerint a beruházásokat inkább a fogyasztásnál kisebb termelésre tervezik, de bizonyos esetben előáll az a nem mindennapi helyzet, hogy nem a felhasználó fizet a villamosenergia-kereskedőnek, hanem még ő fizet felhasználónak a megtermelt energiáért.”

A megújuló energia használata egyre vonzóbb a lakosság számára, azonban az ehhez kapcsolódó beruházások költsége nehezen megfizethető. A fûtés mellett a legnagyobb kiadást otthonunk rezsijénél a villamos energia teszi ki, mely jelentősen csökkenthető háztartási méretû kiserőmû alkalmazásával. Egy normál háztartás számára a kisfeszültségû áram-előállítás beruházása még megfizethető kategóriába esik, ugyanakkor jelentősen csökkenthető vele az energiafelhasználás. Sőt, jó esetben valóban nekünk fizet a szolgáltató a megtermelt áramért!

A helyzet valóban nem mindennapi, de már vannak rá példák, és a törvényi szabályozása is megoldott. Az ELMÛ-ÉMÁSZ statisztikái alapján 250 fölötti a területükön a háztartási kiserőmûvek száma, becslésük alapján országos szinten 500-600 db. közé tehető az ilyen jellegû napenergia-hasznosítás, de folyamatosan nő az igények száma. A beépített összteljesítmény már bőven 1 MW felett jár.

„A kiserőmû telepítése mellett természetesen speciális mérőberendezésre is szükség van – mondja Pénzes László -, amely a megtermelt és leadott illetve szükség esetén mégis felhasznált energia mennyiségét méri.” Az úgynevezett decentralizált energiatermelők és fogyasztók kiszolgálásához a jövőben intelligens mérő- illetve irányítórendszerek is szükségesek, amelyek kiváltják a meglévő technológiákat. A „smart grid” vagy „smart metering” néven ismert rendszerek önmagukban is energiát takarítanak meg, segítenek a fogyasztói szokások személyre szabott kiszolgálásában.

A smart grid technológiák alkalmazásával a háztartások energiafelhasználása akár 10-15 százalékkal is csökkenthető a Cisco adatai szerint, ezen kívül mérsékli az áramkimaradások hatását, de az ehhez kötődő beruházások gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő hatása sem elhanyagolható.

„A május 5-én nyíló RENEXPO-n a nagy érdeklődésre tekintettel külön téma lesz a smart metering és a smart grid” – fogalmazta meg a rendezvény projektvezetője, Lutring Tünde. „A hagyományos mérőberendezések helyett ugyanis egyre nagyobb az igény, hogy a fogyasztók olyan intelligens mérő-szabályozó rendszereket alkalmazzanak, amelyek segítségével maguk irányíthatják az energiafelhasználásukat.”

A RENEXPO projektvezetőjének elmondása szerint a smart metering a mai hagyományos villanyórákat váltaná fel, gyakorlatilag digitálissá tenné azokat. Az okos mérőeszközök segítségével a fogyasztó sokkal könnyebben tudná nyomon követni aktuális áramfelhasználást, ráadásul a szolgáltatók is folyamatos képet kaphatnának ügyfeleik fogyasztási szokásaikról.

Az okos rendszerek, azaz smart grid alkalmazásával az évszakonként, vagy napszakonként eltérő fogyasztói tarifák kialakítása is elképzelhető, ami hosszútávon a felesleges fogyasztás mérséklődéséhez vezethet. Egyes, merészebb üzleti modellek tudatosan ruháznák fel a fogyasztókat azzal a képességgel, hogy az összes lényeges, naprakész információ birtokában maguk irányíthassák az energiafelhasználásukat.

…................................
A hír szerzője: OGH

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

More details
Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

More details
Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

More details
Az Atenor kivonul Romániából

Az Atenor kivonul Romániából

More details
A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

More details
Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője