2025. augusztus 13., szerda - Ipoly

Archívum

610 ezer dollár "iskolai kémkedésért"

2010-10-14 1756
 Összesen 610 ezer dollárt (120 millió forintot) fizet ki egy pennsylvaniai iskolai körzet egy peren kívüli megegyezés alapján, miután elismerte, hogy jogosulatlanul kémkedett diákjai után. Az egyik érintett tanuló, Blake Robbins 175 ezer dollárt, a másik, Jalil Hassan 10 ezret kap a Philadelphiához közeli település középiskolája által...

... elkövetett visszaélésekért. Az eddigi perköltségek további 425 ezer dollárt tesznek ki, ezeket is a körzet állja.

Az iskola azzal védekezett, hogy a szoftvert az ellopott laptopok nyomon követésére telepítették a gépekre. Robbins gépét viszont soha nem lopták el, ennek ellenére tavaly két hét alatt összesen 400 kép készült a fiúról. Az iskola két alkalmazottját idén márciusban kényszerszabadságra küldték; egyiküket a szülők a bírósági eljárás során egyenesen kukkolással vádolták. Az ügyben nyomozott a helyi rendőrség és az FBI is, de az ügyben eljáró bíróság augusztusban úgy döntött, hogy nem indokolt büntetőeljárást kezdeményezni az iskola, illetve a kémkedő alkalmazottak ellen. Az iskolakörzet ugyancsak augusztusban betiltotta a nyomkövető szoftverek használatát, a képek, video- és audiofelvételek rögzítését a tanulók laptopjain.

 -----------------------------------------------

 Index.hu - uzletihirszerzes.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

info@ogh.hu

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Helikopterrel érkezett a brit világsztár a kecskeméti Mercedes-gyárba

Helikopterrel érkezett a brit világsztár a kecskeméti Mercedes-gyárba

More details
700 000 négyzetméternél is több új kiskereskedelmi terület jön 2030-ig Romániában

700 000 négyzetméternél is több új kiskereskedelmi terület jön 2030-ig Romániában

More details
így segítheti az MI az épületek dekarbonizációját

így segítheti az MI az épületek dekarbonizációját

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Social Media Future, 2025. szeptember 11.

Social Media Future, 2025. szeptember 11.

More details
„Az OpenAI kiszabadította a gigászt” – Letölthetővé vált a GPT-120B!

„Az OpenAI kiszabadította a gigászt” – Letölthetővé vált a GPT-120B!

More details
Erős bérbeadási aktivitás hajtja a növekedést a CPI lengyel kiskereskedelmi portfóliójában

Erős bérbeadási aktivitás hajtja a növekedést a CPI lengyel kiskereskedelmi portfóliójában

More details
A skandináv bérlők stratégiai döntések előtt 2025-ben

A skandináv bérlők stratégiai döntések előtt 2025-ben

More details
Kínálati lassulás találkozik a stabil kereslettel a lengyel raktárpiacon

Kínálati lassulás találkozik a stabil kereslettel a lengyel raktárpiacon

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője