2026. február 27., péntek - Ákos, Bátor

Archívum

Házkutatás a Porsche központjában

2009-08-24 1060
A stuttgarti ügyészség piaci manipuláció és belső információk jogtalan továbbításának gyanúja miatt indított eljárást a sportautógyár korábbi vezetése ellen. Az ügyészségi nyomozók az egész székházat átkutatták és vaskos aktákkal távoztak. Az eljárás a Volkswagen-Porsche fúzióval kapcsolatos.
A cég tagadta, hogy bármi rendellenesség történt volna, és hangsúlyozta, hogy mindenben együttmûködik a hatósággal. A vizsgálat középpontjában Wendelin Wiedeking, a Porsche júliusban menesztett vezérigazgatója és Holger Harter, egykori pénzügyi igazgató áll.

Csütörtöki német lapjelentések szerint a pénzügyi szervezetek állami felügyeleténél (BaFin) figyeltek fel gyanús elemekre abban az alig néhány napja véglegesített ügyletben, amelynek során a Porsche beolvad a Volkswagen AG-ba. A Süddeutsche Zeitung arról írt, hogy az egyesülésről szóló megállapodás megkötését megelőző „hosszú hatalmai harc közepette a BaFin szerint piaci manipuláció történt és jogellenes módon kerültek ki belső információk”.

A Die Welt úgy tudja, a BaFin szakértői a Volkswagen részvényárfolyamának az utóbbi időben végbement hektikus változási kapcsán is vizsgálódnak, mert bennfentes kereskedelemre és piaci manipulációra utaló jelek merültek fel, hivatalos vizsgálat azonban ebben az ügyben mostanáig még nem indult.
 
(Forrás: www.fn.hu)  
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

More details
Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

More details
Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

More details
Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője