2026. március 23., hétfő - Emőke

Archívum

Nem semmi: tavaly 500 ezer britet figyeltek meg

2009-08-11 1052
A rendvédelmi szervek és a titkosszolgálatok több mint félmillió kérést nyújtottak be, hogy hozzáférhessenek magánszemélyek email és telefon adataihoz, derült ki az éves megfigyelési jelentésből. A számok szerint 1500 megfigyelési kérvény érkezett minden egyes nap Nagy-Britanniában.


Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden 78-adik embert megfigyeltek. Az engedélyek feljogosítják a közszerveket a magánszemélyek telefonálások, emailek, és SMS-ek időpontjának, időtartamának, és a másik fél kilétének a lekérdezésére, a tartalmukra azonban nem, mondta el a Belügyminisztérium szóvivője. Az arány egy kicsit csökkent a megelőző évhez képest, de 40 százalékkal magasabb, mint a két évvel korábbi.

A liberálisok belügyi szóvivője, Chris Huhne szomorúnak tartotta az eredményt, szerinte az ország szép lassan egy "megfigyelő állammá" változik. "Számos eset szükséges volt amiket a rendőrség és a biztonsági szervek kérvényeztek, de maguk a számok elszomorítóak" - mondta el Huhne. "A kormány elfelejti, hogy Orwell 1984 címû könyve nem egy tervezet, hanem egy figyelmeztetés".

A liberálisok szerint csak egy törvényhozó képviselő engedélyével szabadna a megfigyeléseket engedélyezni, a RIPA törvény alapján. A törvényt 2000-ben vezették be, amit a technológiai változások tettek szükségessé. 2003-ban David Blunkett belügyminiszter bővítette ki a jogszabályt, a terrorizmus elleni harc jegyében.

A mostani jelentés szerint számos hibás megfigyelés is történt, melyek között olyan is volt, amit a bel- és külföldi hírszerzés, az MI5 és az MI6 követtek el. A kérések nagy részét a rendőrség és más biztonsági szolgálatok nyújtották be. Az is felmerült, hogy a jelenlegi szabályozás kereteiben nem megfelelő célra is fel lehet használni a megfigyelési apparátust, írta meg a Reuters.

(Forrás: www.piacesprofit.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

More details
Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

More details
Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője