2026. január 12., hétfő - Ernő

Archívum

Terjeszkedik az Electro World új tulajdonosa

2009-07-10 647
Bár az egy négyzetméterre jutó forgalmuk csökkent, a nagy kereskedőláncok a válságban is sorra nyitják az üzleteket. A keresletcsökkenést leginkább megérző elektronikai hálózatok is fejlesztenek. Nem vetette vissza az üzletnyitási hajlandóságot a válság - derül ki a megkérdezett kereskedők hálózatfejlesztési terveiből.

Bár az ágazatban 2007 eleje óta érezhető recesszió végét legfeljebb csak tippelni lehet, úgy tûnik, amelyik szereplő tud, fejleszt. Így készül a recesszió utáni jobb időkre, illetve a vásárlóerő gyengülésének hatásait a kereskedőláncok csak az egyre nagyobb hálózatméret elérésével tudják ellensúlyozni.

A Tescónál - bár pontos számokat nem közöltek - elmondták: az előző évekhez hasonlóan az idén is két számjegyû bővítést terveznek. Hackl Mónika szóvivő hozzátette: a válság miatt nem módosítottak az idei hálózatfejlesztési terveiken. A Tesco elképzeléseiben ugyanakkor már több éve egyre nagyobb szerepet kapnak a kis alapterületû Express-áruházaik, amelyek jellemzően nem zöldmezős beruházásként valósulnak meg, hanem egy már meglévő üzlet megvásárlásával. Ebben azokra a vélekedésekre alapoznak, hogy a hipermarketek piaca nálunk telített - bár a Tesco is nyit jövőre nagy eladóterû egységet - így a gazdaságos, egyre nagyobb hálózatméret eléréséhez a kisebb, városközpontban lévő üzletek jelentenek kitörési pontot.

Ebbe az irányba mozdult az idén eddig egy hiper-, három szupermarketet és egy kisebb méretû City Spar-üzletet nyitó Spar is. Bár Laber Zsuzsa, a cég szóvivője szerint az elsődleges cél a tavaly átvett Plus hálózat Spar-köntösbe öltöztetése - a 177 üzlet több mint fele már az új Spar cégérrel mûködik -, ugyanakkor a vállalat több szuper-, illetve hipermarketet, és mellettük kisebb City Spart is nyit idén.

Jellemző, hogy a válság okozta keresletcsökkenést leginkább megsínylő elektronikai kereskedelmi láncok is fejlesztenek - már aki talpon maradt, mivel a jobbára két számjegyû forgalomcsökkenés nyomán mára több versenyző is kiszállt. A nemrég a Domo tulajdonosai érdekkörébe került Electro World dinamikus fejlesztési tervekkel állt elő, így az idén két új áruházukat nyitják meg - Budapesten és Miskolcon -, majd innentől évente 3-4 új üzletnyitást terveznek. A forgalmi adatai alapján jelenleg piacvezetőnek tudott Media Markt is leszögezte, hogy a 17 áruházból álló üzletei mellé újabbakat tervez, ám hogy pontosan mennyit, mikor és hol, ez egyelőre üzleti titok.

(Forrás: www.nol.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Business & Security konferencia, 2026. március 4.

Business & Security konferencia, 2026. március 4.

More details
A jövő gyárait formálja a Siemens és az NVIDIA együttműködése

A jövő gyárait formálja a Siemens és az NVIDIA együttműködése

More details
Az LG bemutatta a WALLPAPER TV-t

Az LG bemutatta a WALLPAPER TV-t

More details
Díjat hozott a magyar csapat által vezetett Varsovia campus

Díjat hozott a magyar csapat által vezetett Varsovia campus

More details
A DRFG belép a horvát piacra egy 40 millió eurós kiskereskedelmi akvizícióval

A DRFG belép a horvát piacra egy 40 millió eurós kiskereskedelmi akvizícióval

More details
Szlovákiai ingatlanbefektetések közel 1 milliárd eurón 2025-ben

Szlovákiai ingatlanbefektetések közel 1 milliárd eurón 2025-ben

More details
A biztonság az úttal való kapcsolatnál kezdődik

A biztonság az úttal való kapcsolatnál kezdődik

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője