2026. június 10., szerda - Margit

Archívum

1000 munkahelyet hoz Budapestre a BP

2009-03-24 727
A budapesti szolgáltatóközpont nem egyszerû call center lesz, hanem átfogó szolgáltatásokat nyújt majd az ügyfeleknek mind az üzleti, mind a pénzügyi kapcsolatok területén, hangsúlyozza a British Petrol.

A British Petroleum (BP) olajipari tröszt mintegy ezer embert foglalkoztató szolgáltatóközpontot létesít Budapesten, a beruházás a közeljövőben kezdődik meg - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter hétfőn Budapesten, sajtóbeszélgetésen. A miniszter elmondta: tavaly október 1. óta hozzávetőleg 30 ezer munkahely szûnt meg Magyarországon, de a legutóbbi adatok szerint 12 ezer új munkahely létrehozását jelentették be. Az utóbbi időben számos világcég, köztük a Vodafone, illetve az IBM is hozott döntést hasonló központ létrehozásáról.

Richard Hookway, a BP finomító és marketing üzletágának pénzügyi vezetője elmondta: a budapesti szolgáltatóközpont nem egyszerû call center lesz, hanem átfogó szolgáltatásokat nyújt majd az ügyfeleknek mind az üzleti, mind a pénzügyi kapcsolatok területén. A pénzügyi vezető arra kitérő választ adott, hogy mekkora összegbe kerül a szolgáltatóközpont létrehozása.

A globális kőolaj- és földgázkitermelő és -feldolgozó tröszt a budapesti ügyfélszolgáltató központ mûködésének első négy éve során mintegy ezer dolgozót foglalkoztat majd. A BP az ügyfélszolgálat megindítását 2009 második félévére tervezi, amit intenzív betanítási időszak előz meg - fejtette ki Richard Hookway. A BP üzletágvezetője hangsúlyozta: "Ez a lépés a BP magyarországi jelenlétének számottevő bővítését jelenti, és kulcsfontosságú szerepet játszik cégstratégiánkban, amely átalakítja és egyszerûsíti ügyfélkapcsolati és szolgáltatási eljárásainkat a finomító- és marketing tevékenységünk teljes területén."

A minisztérium háttéranyaga szerint a BP már jelentős pozíciókra tett szert a magyarországi repülőgép-üzemanyagok piacán, elsősorban a Castrol márkajelû, igen keresett kenőanyagok révén. A BP Magyarországon jelenleg mintegy 70 embert alkalmaz. A BP budapesti szolgáltató központját Philip Whelan irányítja majd. Elmondta: "A BP azért választotta Budapestet, mert a szolgáltatóipar terén a magyar fővárosnak Európa-szerte elismert, kiváló referenciái vannak, és jól teljesít a rendelkezésre álló munkaerő is, különösen a nyelvtudás, valamint a mûszaki és ügyfélszolgálati ismeretek szempontjából." A szolgáltatóközpontot a részletes gazdaságossági elemzések és szakértői vélemények alapján fokozatosan építik ki és fejlesztik fel a megfelelő kapacitásra.

(Forrás: www.index.hu)

 

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

More details
Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője