2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

Archívum

HR-esek, mint adatvadászok

2009-03-23 693
A HR vezetők gyûjtsenek akármilyen gazdasági adatokat, azok környezetére is rálátással kell lenniük, hogy megértsék, pontosan mit is vizsgálnak. Fontos, hogy rendelkezzenek helyi kapcsolatokkal, akik megfelelő információt nyújthatnak arról, mely tanulmányokra alapozhatnak.

Nem minden HR szakember hasznosítja munkája során a makrogazdasági adatokat. Schneider például az iparág-szintû toborzási adatokra, és az iparágban lévő értékesítési trendekre támaszkodik, vagyis olyan információkra, melyek inkább cégének versenytársairól ad leírást. Használja továbbá a cég saját, vevői elégedettségre és alkalmazotti elkötelezettségre vonatkozó felméréseinek eredményeit, hogy prioritásokat határozzon meg és azonosítsa a legfontosabb területeket. "Új megvalósítási módozatokat kell találnunk, hogy megelőzzük a versenytársakat, és hogy tovább képezzük alkalmazottainkat, és meg is tartsuk őket." - mondja.

Ha a cég a helyi munkaerőből kíván meríteni, akkor jó ötlet a helyi foglalkoztatottsági adatokra is vetni egy pillantást, akárcsak a környékbeli főiskolák és egyetemek beiratkozási számaira. Ha pedig nemzeti és nemzetközi szinten is jártas a toborzásban, akkor a vizsgált adathalmaz ennek megfelelően bővül.

Az egyes fogyasztói bizalomra vonatkozó felmérésekből nyert adatok (mint például a Hudson Employment Index eredményei; az alkalmazottak személyes pénzügyeikre és munkahelyi elégedettségükre való érzékenysége c. felmérésből) jelezhetik, hogy az alkalmazottak optimisták vagy pesszimisták-e inkább. Ráadásul a HR szakemberek helyben és országos szinten is használhatják ezeket az adatokat aképpen, hogy összehasonlítsák a saját, alkalmazottaik hangulatát vizsgáló felméréseik eredményeivel. Amennyiben a fogyasztói bizalom magas, de a cég alkalmazotti elégedettsége alacsony, az jelezheti, hogy az alkalmazotti elégedetlenség nem jelent általános elégedetlenséget, sem pedig a teljes népességre kiterjedő bizalmatlanságot.

Mivel az NSF International legtöbb alkalmazottja michigan-i, Lewis hajlamos az állam-szintû adatokat előtérbe helyezni, kiváltképp abban az esetben, ha azok valahol kapcsolódnak az adott államban lévő egészségügyi költségtrendekhez, gazdasági aktivitáshoz és munkanélküliséghez. "A michigan-i foglalkoztatók az állami gazdasági visszaesés miatt gyakran szembesülnek a munkaerő "vonzásának" és megtartásának problémájával" - mondja Lewis. "Három alkalmazottat veszítettünk el, mert házastársaik képtelenek voltak munkát találni, és el kellett hagyniuk az államot."

Még ha egy jelentős piaci szereplő - mint pl. a Pfizer vállalat Ann Arbor létesítményének bezárásával szakképzett munkaerő szabadul is fel, a bezárás ténye az adott államot kevésbé teszi vonzóvá a dolgozók számára. "Az állambeli gazdasági aktivitás hatással van arra, hogy miként állunk hozzá a más államokból érkező munkaerő bevonzásához" - mondja Lewis. "Lehet például, hogy a költözési támogatást növelnünk kell és a házastársakat nagyobb mértékben kell segítenünk az elhelyezkedés terén."

A kompenzáció tervezésére hatással lehet a népesség felsőoktatásba beiratkozott aránya, és az adott szakirányok megoszlása is. "Ez támpontot adhat a munkaerő-piac jövőbeli alakulásáról" - mondja Bloom. "Például, ha egy adott szakterületen a népesség "kiöregszik", és az oktatási adatok azt mutatják, hogy a közeljövőben hiány lesz pályakezdőkből ezen a területen, akkor háborúra kell számítani. Háborúra a szakképzett munkaerőért."

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható.

(Forrás: www.hrportal.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Kínálati hiány a prágai irodapiacon

Kínálati hiány a prágai irodapiacon

More details
Miért buknak meg tömegesen az AI-projektek?

Miért buknak meg tömegesen az AI-projektek?

More details
Képes felismerni az AI, hogy mi AI? – Kína új kutatása válaszol

Képes felismerni az AI, hogy mi AI? – Kína új kutatása válaszol

More details
A lengyel logisztikai piac a stabilizáció jeleit mutatja

A lengyel logisztikai piac a stabilizáció jeleit mutatja

More details
A cseh ipari ingatlanpiac újrakalibrálási szakaszba lépett

A cseh ipari ingatlanpiac újrakalibrálási szakaszba lépett

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője