2025. szeptember 8., hétfő - Mária

Archívum

Szûkül a TEÁOR számok alkalmazási köre

2008-08-29 391

Az adócsökkentés mellett évente csökkenthető a gazdasági bürokrácia, amelynek költsége jelenleg kétszerese az uniós átlagnak, a vállalkozások számára az ebből származó megtakarítás mintegy 750 milliárd forintot jelenthetne - mondta a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) csütörtöki alakuló ülése után Bajnai Gordon elnök, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter sajtótájékoztatón, Budapesten.

fA GEF rendszeresen ülésező, a Versenyképességi Tanács szerepét is átvevő fórum lesz, amely a gazdaság szereplőivel egyezteti a készülő jogszabályok tervezetét - jelezte Bajnai Gordon. Veres János pénzügyminiszter hangsúlyozta: csak az államháztartási egyensúly megőrzése mellett valósítható meg az 1.000-1.200 milliárd forintos adócsökkentési program, s ezt megerősítette az üzleti szféra korelnökeként megjelent Demján Sándor is.

"Ígéretet kaptunk arra, hogy nem lesz választási költségvetés 2010-ben" - fogalmazott Demján Sándor. Az ismert nagyvállalkozó ugyanakkor bátortalannak minősítette az adócsökkentési csomagot, szerinte a magyar közszféra még mindig drága, túl sokat költ az állam, és ez érvényes az önkormányzatokra is.

A pénzügyminiszter az adócsökkentés mellett a program részeként említette az adóegyszerûsítést és a feketegazdaság fehérítését is, de ez utóbbi témáról csak a jövő heti kormányülés után tud részletekkel szolgálni. Két elképzelést ugyanakkor megpendített: a készpénzforgalom korlátozását és a számlaadás szigorítására vonatkozó javaslatot. A jövő évi adóváltoztatások keretében a vállalkozásoknak kevesebb számlára kell majd fizetniük a különböző adókat és járulékokat, és egységesítik a társasági adó- és járulékalapot - tette hozzá.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter bejelentette, hogy a kormány szûkíti a TEÁOR számok alkalmazását, mert a tapasztalatok szerint ez igen sok adminisztrációs terhet jelent a vállalkozások számára. A TEÁOR számokat adóigazgatási és statisztikai célra fogják csupán használni A GEF javaslattevő véleményező joggal rendelkezik a vállalkozásokat érintő jogszabályok, intézkedések tervezeteivel kapcsolatban. A fórum ülésein a gazdasághoz kapcsolódó minisztériumok vezetői, illetve a gazdasági érdekképviseletek - MGYOSZ, VOSZ, Agrárkamara, MKIK, a Befektetői Tanács, a kisvállalkozói szövetségek (KÉSZ) és a vegyes kamarák - képviselői vesznek részt.

Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkavállalói oldalának képviselője meghívottként nem vett részt a GEF munkájában, mert az oldal úgy véli, az OÉT hivatott megvitatni olyan, például az adózással kapcsolatos javaslatokat, amelyek egyaránt érintik a vállalkozásokat és a munkavállalókat.

(Forrás: www.origo.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

More details
AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

More details
Giorgio Armani öröksége

Giorgio Armani öröksége

More details
Hamarosan vadiúj plázája lesz egy vidéki kisvárosnak

Hamarosan vadiúj plázája lesz egy vidéki kisvárosnak

More details
A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés

A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője