2025. május 6., kedd - Ivett

Archívum

Internetes érdekeltséget szerzett a TriGranit-vezér

2008-01-22 377

Húszszázalékos tulajdonrészt szerzett az EnterNet Invest Zrt.-ben a TriGranit csoport operatív vezérigazgatója, Nyúl Sándor – derül ki az EnterNet Invest közleményéből. A TriGranit menedzsere magánemberként és az irányítása alatt álló Mogul Consulting Ltd. révén jutott hozzá a többek között...

... az EnterNet internetszolgáltatót és a Proserver szervertermet tulajdonló társaság ötödéhez.

Nyúl Sándor mint kisebbségi tulajdonos az EnterNet operatív mûködésében nem kíván szerepet vállalni, azonban mint igazgatósági tag a stratégiai döntések meghozatalában részt vesz. „Az infokommunikáció folyamatosan fejlődik, óriási lehetőség van benne. Az EnterNet a piac komoly szereplője már most is, azonban ezek után még tovább erősítheti szerepét a hazai IT-piacon” – nyilatkozta az ügylettel kapcsolatban Nyúl Sándor. A tulajdonrész-értékesítéssel befolyó összegből a hazai internetpiac konszolidá-ciójában való aktív részvétel finanszírozását tervezi a társaság – közölte érdeklődésünkre Bauer Róbert, az EnterNet cégcsoport igazgató-ságának elnöke. A vállalat már tavaly is terjeszkedett, az Unicomm Kft.-t szerezte meg, amely több mint tízezer felhasználónak nyújt telefonszolgáltatást. Az EnterNet jelenleg három hazai távközlési szolgáltatóval folytat tárgyalásokat az esetleges felvásárlásról, amelyek közül kettő országos lefedettségû szolgáltató – mondta el Bauer Róbert. Véleménye szerint a hazai piacon számos olyan, kisméretû szolgáltató van, amely egyre nehezebben tud versenyezni a nagyobb, tőkeerős cégekkel, mind a termékpalettát, mind a szolgáltatásminőséget illetően.

A jelenleg mintegy 50 ezer előfizetőt kiszolgáló társaságnál egyébként rendkívül fontosnak tartják, hogy jó minőségû szolgáltatásokat kínáljanak, ezért nem törekednek arra, hogy olcsó, kisebb nyereségtartalmú, esetleg alacsonyabb színvonalú termékekkel növeljék az ügyfélbázist.
Az EnterNet csoportnál a több lábon állást tartják szem előtt, így az internetszolgáltatás mellett a 2006-ban létrehozott EnterCom Kft. révén telefonos ügyfélszolgálati és telemarke-ting, míg az EnterTel Kft. által VoIP- (internetes telefon-) szolgáltatásokat is kínálnak. Tavaly szeptemberben pedig mintegy egymilliárd forintos beruházással elindították a Proservert, az ország egyik legmodernebb, több mint 4000 szerver üzemeltetésére képest szervertermét.

 

(Forrás: www.vg.hu )

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Erdélyi csapat nyerte a „Magyarország étele 2025” versenyt

Erdélyi csapat nyerte a „Magyarország étele 2025” versenyt

More details
Az e-kereskedelem átalakítja Európa logisztikai térképét - Prologis kutatása

Az e-kereskedelem átalakítja Európa logisztikai térképét - Prologis kutatása

More details
Országos összefogásra hív a SPAR –  indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak

Országos összefogásra hív a SPAR – indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak

More details
Az áremelkedésre várva indult el a befektetések új hulláma az ingatlanpiacon

Az áremelkedésre várva indult el a befektetések új hulláma az ingatlanpiacon

More details
Debrecen Drive, 2025. május 24-25.

Debrecen Drive, 2025. május 24-25.

More details
Lassuló bővülés áprilisban - Beszerzési Menedzser Index

Lassuló bővülés áprilisban - Beszerzési Menedzser Index

More details
Kiveszőben a márkahűség – szinte csak az ár-érték arány számít

Kiveszőben a márkahűség – szinte csak az ár-érték arány számít

More details
A világ legnagyobb Zara-üzletét nyitják meg

A világ legnagyobb Zara-üzletét nyitják meg

More details
Ők lettek az Év Irodája verseny győztesei

Ők lettek az Év Irodája verseny győztesei

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője