2026. június 30., kedd - Pál

Archívum

Nagy nyereséget söpört be a Mozilla

2007-10-25 575

A Mozilla anyagi helyzetéről, a bevételek és a kiadások alakulásáról általában kevés szó esik, a hangsúly a két nyílt forráskódú szoftver fejlesztésén van. Nos, ezen a téren sem kell szégyenkezniük, szép nyereséggel zárták 2006-ot. Az alapítvány és annak azonos nevû leányvállalata, a Mozilla Corporation...

...anyagi helyzetéről Mitchell Baker elnök számolt be saját blogbejegyzésében.Ebből többek között kiderül, hogy 2005-höz képest jelentős mértékben, 26 százalékkal nőtt a bevétel, miközben a kiadások jóval lassabb ütemben növekedtek. Ezzel az alapítvány ismét szép summát vágott zsebre, amelyet újabb fejlesztésekre, valamint az alkalmazottak számának növelésére fordíthatnak.

A bevétel tavaly elérte a 66 millió dollárt - szemben az egy évvel korábbi 53 millióval -, az összes kiadás pedig mindössze 19,8 millió dollár volt. A legnagyobb összeg, az összes bevétel mintegy 85 százaléka - a korábbi helyzetnek megfelelően - ezúttal is a Google-től érkezett, amely alapértelmezett keresőként szerepel a Firefox böngészőben. Az alapítvány és leányvállalata összesen 90 embert foglalkoztatott, ez a szám nyilván még tovább növekszik idén, hiszen nemrég jelentették be a Thunderbird levelező kliens fejlesztéséért felelős újabb leánycég megalapítását.

"A legfontosabb most, hogy a Mozilla egészséges pénzügyi helyzetben van, még több embert vehetünk fel, még több fejlesztési projektet indíthatunk be" - fogalmazott Baker a bejegyzésben. Az egyetlen probléma, hogy a keresőcéggel kötött megállapodás jövőre, egészen pontosan 2008 novemberében lejár, így mindenképpen meg kell azt újítaniuk, bár az is lehetséges, hogy új partner után néznek - ez nyilván a böngészőt illetően is maga után vonna bizonyos következményeket.

 

 

(Forrás: www.sg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője