2026. március 22., vasárnap - Beáta

Archívum

Több százmilliós fejlesztés az Ajkai Elektronikai Kft.-nél

2006-11-17 792

A növekvő számú megrendelések miatt a közeljövőben újabb, 200 millió forint körüli fejlesztési programba kezd a Mûszertechnika Holding Rt. tulajdonában lévő, autógyáraknak alkatrészeket és részegységeket szállító Ajkai Elektronikai Kft. - erősítette meg a Napi Gazdaság információit Seregélyes Kálmán ügyvezető igazgató.

A program keretében jövőre elsősorban technológiai fejlesztésekre kerül sor. Seregélyes üzleti szempontokra hivatkozva arról nem nyilatkozott, hogy kiktől és milyen volumenû megrendeléseket kaptak, de azt nem cáfolta, hogy ismét jelentős autóipari megbízásokhoz jutottak. Az ügyvezető ugyanakkor az új megrendelések volumenére utalva hozzátette: a most készülő, jövő évi üzleti tervekben mintegy 700 millió forintos árbevétel-növekedés szerepel. A beruházásokkal párhuzamosan a jelenlegi 650 fős létszámot tovább növelik, így az 2007-ben várhatóan meghaladja majd a 700-at.

A társaság, amely már az idén is jelentős létszámbővítést hajt végre, 75 százalékban autógyárak, 25 százalékban pedig háztartásigép-gyártók beszállítója. A Suzuki mellett - amelynek elsősorban ajtókilincseket, zsanérokat, valamint komplett ülésszerkezeteket gyártanak - partnerük a Nissan, a Renault, a GM Opel, a cseh Fuji Koyo révén a Toyota, illetve a német Ruf és a Valeo is. Az idei, várhatóan közel 1,2 milliárd forintos árbevétel-növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy az amerikai Bournshoz tartozó Ruftól, illetve a Valeótól a korábbiaknál négyszer több megrendelést kaptak.

Az épp tíz éve létrehozott Ajkai Elektronikai Kft. az idén az üzleti tervben szereplőnél jóval nagyobb, 5 milliárd forint körüli nettó árbevétellel kalkulál. Ugyanakkor az is tény, hogy a növekvő autóipari megrendeléseknek csak folyamatos költségcsökkentéssel és fejlesztéssel tudnak megfelelni - olvasható a Napi Gazdaság cikkében.

( Forrás: www.mfor.hu )

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

Célkeresztben a LinkedIn: az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válhat

More details
Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

More details
Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője