2026. április 13., hétfő - Ida

Archívum

Már a budapesti lakáspiac is lassul

2006-11-15 619

Több szempontból is fordult a trend a hazai ingatlanpiacon, idén már Budapesten is érezhetők az országos csökkenés jelei – derül ki az Otthon Centrum legfrissebb Lakáspiaci Monitorából.Az országos tendencia a fővárost sem kíméli: a kiadott építési és használatbavételi engedélyek száma is visszesett az év első felében.

A nemrégiben publikált statisztikai adatok 14, illetve 20 százalékos éves lassulást mutattak, ennek jelentős részét a második negyedévben regisztrálták.

A mennyiség mellett egyéb fontos mutatókban is trendforduló jelent az idei első félév Budapesten, mutatott rá Valkó Dávid, az Otthon Centrum vezető elemzője. 27 százalékkal csökkent a vállalkozói, illetve 30 százalékkal az eladásra szánt lakásépítés, miközben a lakossági építkezések egyharmaddal nőttek. A városok lakásépítése viszont éppen ellenkező irányban változott, így országosan továbbra is durván fele-fele arányban valósulnak meg az építkezések magán-, illetve vállalkozási kivitelezésben.

A fővárosban tapasztalt építtetői átszerveződés a lakások méretére is nagy hatással volt: az idei első félévben sok év után most először nőtt az új lakások alapterülete (a 2005-ös 62-ről közel 69 négyzetméterre). A megyei jogú városokban ugyanez a mutató viszont 91-ről 83-ra csökkent, így országosan maradt a 90 négyzetméteres átlagnagyság.

Az új lakások még népszerûek

A piac lanyhulása a fővárosi újlakás-piacot érinti a legkevésbé. Az OC tapasztalatai szerint például látványosan mérséklődött a szezonalitás hatása: a szokásos nyári pangást állandó érdeklődés váltotta fel. Ez a megszorító intézkedések bejelentésének fényében különösen meglepő, ugyanakkor nagyrészt magyarázható a banki befektetések szeptembertől bevezetett megadóztatásával. Emellett, az áremelkedési várakozások miatt látványosan sokasodnak a befektetési célú, előrehozott vásárlások. Kiemelkedő hozam érhető el a jó helyen lévő, jó ár-érték arányú, távolabbi átadású projektek esetében (például Sasad Liget), ahol még bevezető áron, és kedvező, 10-90 vagy 20-80 százalékos fizetési ütemezéssel lehet lakásokat lekötni.

(Forrás: www.fn.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője