2026. március 1., vasárnap - Albin

Archívum

Keserû pirulák - A kereskedők a patikusok ellen kampányolnak

2006-11-06 618

 Támogatja a patikaliberalizációt az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ). Szerintük ezzel jól járnának a betegek, mert több helyről, éjjel és hétvégén is beszerezhetnék a készítményeket. Az OKSZ szerint olcsóbbá is válhatnak a patikán kívül árusított gyógyszerek. Az OKSZ – amelynek 300, szinte ...

 

... valamennyi nagy magyar és nemzetközi kereskedelmi vállalkozó tagja van – nyílt levélben fordult a parlamenti képviselőkhöz.   Arról próbálják a döntéshozókat meggyőzni, hogy az új, jelenleg az Országgyûlés előtt lévő gyógyszer-forgalmazási törvénynek számos előnye van, amely kivétel nélkül a fogyasztók érdekeit szolgálja.

Szerintük a beteg jár jól, ha ezentúl a patikákon kívül, akár a benzinkutaknál is megkaphatja a vény nélküli készítményeket, sőt, cáfolják a Magyar Gyógyszerészkamara állítását, miszerint a piac kinyitásával drágulnának a pirulák.

Árkülönbség: 250 forint

Hogy az OKSZ meggyőzze erről a politikusokat, próbabevásárlást tartottak: számos patikában és az egyik nagy üzletközpontban is ugyanazokat a termékeket, köztük babasampont, különféle fogkrémeket, tusfürdőt és szájvizet vásároltak. {mospagebreak} 

Az összehasonlítás szerint kivétel nélkül minden készítményt drágábban kaptak meg a gyógyszertárakban, a különbség húsz forinttól 250 forintig terjedt.

Ahogy a szövetség főtitkára, Vámos György lapunknak mondja: a baj nem is feltétlenül azzal van, hogy ekkora különbségek mutatkoznak – bár szerinte egy kis értékû szernél kétszáz forintos eltérés már elég durva –, hanem azzal, hogy egyetlen patikában sem tüntették fel a készítmények árait.

"Márpedig, ha ugyanazokat a készítményeket a közértekben, szakboltokban is megkaphatja a vásárló, ahol tudja, mennyiért veszi az árut, akkor ehhez a patikában is joga van" – véli a főtitkár.

A betegeknek lesz jó

Vámos György egyébként sem érti a patikusok aggodalmát, ami a gyógyszerek liberalizáció utáni forgalmazását illeti: szerinte csak a betegeknek lesz jó, ha ezentúl éjjel is hozzájuthatnak a gyógyszereikhez, s mint mondja: a "törvényjavaslat nem azt írja elő, hogy ezentúl tilos lesz például Algopyrint gyógyszertárban vásárolni".

Egyes ellenzéki képviselők felvetéseire, hogy tegyék kötelezővé a patikusi, gyógyszerész-szakasszisztensi jelenlétet az áruházakban és az üzletekben is a nyitva tartás teljes időtartama alatt, Vámos György úgy reagált: ezzel üzletenként 3-5 fővel növelni kellene az alkalmazottak létszámát.

Az OKSZ a fenti példán kívül minden gyógyszerbiztonságot segítő kormányjavaslattal és módosító javaslattal egyetért: külön engedély, nyilvántartás, elkülönített tárolás, zárt szekrény, írásos gyógyszer-tájékoztató a vásárlók részére, a kiszolgálható mennyiség korlátozása, korhatárhoz kötött vásárlás, személyes kiszolgálás előírása (tilos lenne az önkiszolgálás). A szövetség szerint a patikaszigor maradéktalanul teljesíthető a kereskedelemben.

Ahogyan azt már korábban megírtuk, a Gazdasági Versenyhivatal is azon az állásponton van: a patikaliberalizáció a betegek érdekeit szolgálja. A hivatal szakértője, Torjákné Amberger Teréz állítja, hogy az emberek nagy része nem a patikusát kérdezi meg, hanem a szomszédját vagy a családtagját.

A szakértő szerint a kivihető szerek gyenge, tünetek enyhítésére szolgáló készítmények, amelyeknél nincsen nagy veszélye a mérgezésnek.

A gyártó felelőssége

A gyógyszerészek aggodalmaira, hogy több lesz a gyógyszermérgezés, és a benzinkutasnak nem kötelessége az egyes mellékhatásokról tudnia, a főtitkár azt válaszolta: uniós előírás szerint a gyógyszerészek már most is csak azt mondhatják el a mellékhatásokról, ami az írásos tájékoztatóban szerepel.

„Ennél se többet, se kevesebbet nem mondhatnak, mert az nem a patikus, hanem a gyártó felelőssége. Innentől kezdve viszont, hacsak a páciens nem élőszóban akarja a tájékoztatót hallani, a felvilágosítást ezentúl is megkaphatja – írásos formában.”

A fentiekkel kapcsolatban megkerestük a Magyar Gyógyszerészkamarát is, de egyelőre nem értük el.

(hirszerzo.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

AI-pánik vagy strukturális fordulat? Nagyot esett az IBM részvénye

More details
Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

Otthon Start Expo Debrecen, 2026. február 28.

More details
Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

More details
Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

Megdöbbentő módon lopták a bizalmas fájlokat az alkalmazottak

More details
Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője