2026. június 15., hétfő - Jolán

Archívum

Kémmúzeum Washingtonban

2006-06-13 1517
Ha legközelebb Washingtonban jár, mindenképpen látogasson el a kémmúzeumba, amely az FBI székhelyének közvetlen közelségében található. Az International Spy Museum (http://www.spymuseum.org) látogatói betekintést nyerhetnek a kémvilág trükkös eszköztárába. Látható régi szovjet cipő sarkába ültetett lehallgatókészülékkel, és rúzsba épített pisztoly is. Rekonstruáltak egy kelet-berlini búvóhelyet, amelyben mosó- és szárítógépet is elhelyeztek egykor, hogy az amerikai hírszerzők tiszta öltözékben, feltûnés nélkül kerülhessenek elő az alagútból.
A mérget fecskendező esernyő, és a karórába rejtett kamera mellett még sok minden árulkodik a kémek titokzatos történelméről. Többek között az üzenetkódológépek, és a "kémiskola", ahol az idelátogatók részletes magyarázatot kaphatnak a beszervezésről és a kiképzésről. Az egyik teremben az ügynökök mozifilmekben és popkultúrában való megjelenítésével foglalkozik. Egyedül azt a rosszhír? szivart nem állították ki, amelyet a CIA azért tervezett, hogy Fidel Castrót eltegye láb alól. Egyesek szerint ugyanis még mindig dolgoznak rajta.
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője