2025. március 25., kedd - Irén

Archívum

Huszáros nap a Skanzenben, 2025. március 15.

2025-03-04 750

Március 15-én ünnepi programmal várja látogatóit a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Lovas díszbemutatók, huszártábor és zenés-táncos verbuválás színesíti a programot.

Az 1848-as forradalom emléknapján a múzeum hagyományai szerint a Hagyaték Lovas Egyesület huszárai népesítik be a múzeum területét. Az ügyességi játékok és díszbemutatók során az érdeklődők megismerhetik a huszárok fegyverzetét, egyenruháját, viseletét. A gyerekek több helyszínen ügyességi- és huszárpróbákon képezhetik magukat, vidám verbuválás során katonadalokat tanulhatnak, majd felcsaphatnak katonának.

Az ünnep alkalmából az Erdély tájegységünkben található honvéd emlékművet koszorúzzuk meg. A programok között mini tárlatvezetések, irodalmi beszélgetések, interaktív játékhelyszínek és gyereknek szóló kalandok is szerepelnek, így minden korosztály találhat kedvére való elfoglaltságot. A kézműves foglalkozásokon kicsik és nagyok elkészíthetik a ’48-as viseletek elengedhetetlen kellékeit. A huszárcsákó, kokárda mellett nemzeti színű karkötők, párták és gyöngyöskitűzők is születhetnek ezen a napon, a lányok haját pedig reformkori divat szerint fonják be. A kovácsmesterség bemutatók mellett ételkóstolás és a pomázi tűzoltóság fúvós zenekara színesíti a programot.

Március 16-án lovas huszárokkal ugyan nem találkozhatunk már a Skanzenben, de a kézműves porták megidézik a korszak hangulatát. Ezen a márciusi hétvégén a házak és időszaki kiállítások is látogathatóak.

A Huszáros napok részletes programja itt olvasható.

A SkanzenBlogon a korszak népi tárgykultúrájáról olvashatnak, a tárgyakat pedig a Huszáros napokon megtekinthetik a Skanzen Mádi dézsmaházban.

Idézzük fel 1848 szellemiségét a Skanzen különleges környezetében! 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Az Év Irodája Konferencia és Díjátadó, 2025. április 30.

Az Év Irodája Konferencia és Díjátadó, 2025. április 30.

More details
LinguaFest, 2025. április 4.

LinguaFest, 2025. április 4.

More details
Human Hungary, 2025. április 24.

Human Hungary, 2025. április 24.

More details
Portfolio Property X – 2025. május 28-29.

Portfolio Property X – 2025. május 28-29.

More details
Maximum Web és Marketing Konferencia, 2025. május 22.

Maximum Web és Marketing Konferencia, 2025. május 22.

More details
Gourmet Fesztivál, 2025. május 23–25.

Gourmet Fesztivál, 2025. május 23–25.

More details
A luxusipar James Bondja lebukott

A luxusipar James Bondja lebukott

More details
UNIX - Autó, Motor és Tuning Show, 2025. március 28-30.

UNIX - Autó, Motor és Tuning Show, 2025. március 28-30.

More details
Tízmilliárdos üzletet fenyeget a mesterséges intelligencia?

Tízmilliárdos üzletet fenyeget a mesterséges intelligencia?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője