2025. június 18., szerda - Levente

Archívum

Magyarország születésnapja, 2024.augusztus 17- 20.

2024-08-12 399

Sokszínű programkavalkád és igazi fesztiválhangulat fogadja mindazokat, akik augusztus 17-e és 20-a között Budapesten 

https://www.szentistvannap.hu/programok

A Szent István Nap rendezvénysorozaton fiatalok és idősek, családok és baráti társaságok, a komoly- vagy a könnyűzene kedvelői, a kézműves foglalkozások, illetve a gasztronómia iránt érdeklődők egyaránt megtalálhatják a számukra kedves elfoglaltságot. A fő attrakció pedig ezúttal is az augusztus 20-i látványos tűzijátékshow lesz.

Az államalapítás ünnepe több mint egy évszázada az egyik legjelentősebb nemzeti esemény, amely a közös múlt értékeire, ezzel együtt az összetartozásra és a hazaszeretet fontosságára emlékezteti a magyarokat. Éppen ezért e tradíció fenntartása és újraértelmezése a Szent István Nap szervezői számára kiemelt jelentőségű: a többnapos ingyenes rendezvénysorozat megszervezésével elsődleges céljuk, hogy méltó kereteket, és a lehető legsokszínűbb programrepertoárt biztosítsák az ünnepléshez.

A Szent István Nap az idén is tartalmas kikapcsolódási lehetőségeket kínál a magyar fővárosába látogatóknak. A közel húsz programhelyszínen a kulturális és zenei előadások rajongói, a gasztronómia vagy a kézműves foglalkozások kedvelői is megtalálják a számukra izgalmas elfoglaltságot. Ugyanakkor a nemzeti történelem iránt érdeklődők, valamint a hagyományőrző bemutatók és a gyermekprogramok törzsközönsége sem maradhat híján a kulturális kalandoknak.

 

Az ünnepségsorozat központi elemét ezúttal is a hagyományos, augusztus 20-i állami események adják. Elmaradhatatlan a Szent István-napi díszünnepség a Kossuth téren, amelynek fontos momentuma a zászlófelvonás, ezt pedig a szokásos légi parádé követi. A hivatalos programok sora az ünnepi szentmisével és a Szent Jobb-körmenettel zárul, amit ezúttal is a Tűz és a fények játéka elnevezésű, fényfestéssel és drónshow-val gazdagított tűzijáték koronáz meg.

Akik szeretnének a Szent István Nap minden pillanatának részesei lenni, azok már augusztus 17-én csatlakozhatnak a programokhoz: ekkor nyitja meg kapuit a belváros szívében a Csárdafesztivál, ahol a vendégeket kiváló magyar ételek, hangulatos élményprogramok és néptáncbemutatók is várják. De ezen a napon kezdi meg működését a Retro Tabán is a hazai könnyűzenei élet kultikus helyszínén. A 70-es, 80-as és 90-es évek magyar könnyűzenéjének legjobb pillanatait felelevenítő rendezvényponton a fesztivál négy napján olyan népszerű előadók lépnek színpadra, mint a TNT, Demjén Ferenc, az Edda vagy az Első Emelet.

A könnyűzene szerelmesei értékes élményekkel gazdagodhatnak a Road Movie Live 2024 színpad koncertjeit – köztük a Bagossy Brothers Company, a Honeybeast, a Parno Graszt és Zséda előadását –, vagy a Szabadrét Fesztivált látogatva. Utóbbi helyszín az elektronikus zenére és a természetközelségre nyitott vendégek számára lehet ideális. De nem maradnak gyöngyszemek nélkül a komolyzene kedvelői sem, hiszen az idén is várja őket a Panorama Classical, a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében. Aki pedig hamisítatlan bárzenére vágyik, annak a Vigadó Piano nyújthat kikapcsolódást, a Vigadó téren. A zenei programok között előkelő helyen foglal helyet a Mándoki Soulmates augusztus 18-i szabadtéri koncertje, amely 2023-ban is látogatók ezreit vonzotta.

 
A gasztronómia iránt érdeklődők számára a Csárdafesztivál mellett a Magyar Ízek Utcája biztosít kiváló lehetőséget a kalandozásra. A Lánchíd és a Döbrentei tér között elhelyezkedő rendezvényponton az idén a gyógyító növényekre, fűszerekre, ételekre, italokra és egyéb gasztrokulturális elemekre helyezik a hangsúlyt a szervezők.

Ezúttal is a Millenáris Parkban fogadja a magyar divat-, ékszer- és design-szakma iránt érdeklődőket a Divat & Design Fesztivál, amely értékes programokat kínál az egész család számára. A gyermekekkel érkezőket további szórakoztató műsorok, kézműves foglalkozások várják a Városligetben. A Vajdahunyad várától egészen a Kós Károly sétányig elterülő Varázsliget megidézi István király udvarának hangulatát és életre kelti Csukás István ismert mesehőseit is. A Hősök útján pedig a magyar történelem legfontosabb pillanatai élhetők át a hagyományőrző csoportok és színészek előadásának köszönhetően. De ugyanígy a családosok kedvence lehet az Aranyvonat-kiállítás vagy a Városok sétánya is.

Az ünnepségsorozat részletes programja, valamint az előadókkal és a műsoraikkal kapcsolatos információk hamarosan elérhetők a folyamatosan frissülő szentistvannap.hu honlapon, valamint a Szent István Nap mobilalkalmazásban. 

[ Forrás: szentistvannap.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Az Enel-Med megháromszorozza varsói jelenlétét a TriGranit hosszú távú bérleti megállapodásával a Signum Work Stationben

Az Enel-Med megháromszorozza varsói jelenlétét a TriGranit hosszú távú bérleti megállapodásával a Signum Work Stationben

More details
Meghalt Leonard Lauder, az Estee Lauder vezére: mi lesz most a kozmetikum birodalommal?

Meghalt Leonard Lauder, az Estee Lauder vezére: mi lesz most a kozmetikum birodalommal?

More details
Mégsem teszik tönkre a magyar plázákat? Jöhet a kármentés

Mégsem teszik tönkre a magyar plázákat? Jöhet a kármentés

More details
Ennyi volt, lehúzza a rolót a rangos hazai fesztivál

Ennyi volt, lehúzza a rolót a rangos hazai fesztivál

More details
Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Indotek Group újabb zöld fejlesztése: Burger King étterem és megújuló közterület Csepelen

Indotek Group újabb zöld fejlesztése: Burger King étterem és megújuló közterület Csepelen

More details
Judo világbajnokság, 2025. június 13-20.

Judo világbajnokság, 2025. június 13-20.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője