2025. augusztus 18., hétfő - Ilona

Archívum

Tatai barokk fesztivál, 2024. augusztus 12-23.

2024-08-21 899

A 2024. évi fesztivál célja is az, hogy Tata csodálatos természeti adottságait, barokk építészeti, művészeti emlékeit bemutatva, az Esterházy család szellemiségének hátterével komplex művészeti programmal gazdagítsa városunk kulturális életét. A helyi művészeti együttesek, intézmények mellett nemzetközi hírű alkotó és előadóművészek is szerepet kapnak a rendezvényeken.

Idén 25. alkalommal rendezik meg a Tatai Barokk Fesztivált. A fesztivál szervezői ebben az esztendőben is fontosnak tartják, hogy a helyi művészeti együttesek, intézmények mellett nemzetközi hírű alkotó és előadóművészek is szerepet kapjanak a rendezvényeken.

A fesztiválprogram ebben az évben – átívelve az emberi történelem nagy korszakain – a természet örök szépségeit jeleníti meg nemzetközi hírű fotóművészek kiállításával, a barokk kastélykertek csodáinak megismertetésével, Tata nevezetes barokk kertjeinek sétáló bebarangolásával, sok zenével, irodalommal, tánccal, barokk kerti mulatsággal körülölelve.

Valamennyi program térítésmentesen látogatható, de néhány koncert és előadás a helyszín korlátozott befogadóképessége miatt előzetes regisztrációhoz kötött.

https://visittata.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

More details
Már idén 50 százalékkal növekedhet a magyar lakáshitelezési volumen

Már idén 50 százalékkal növekedhet a magyar lakáshitelezési volumen

More details
Hatalmas tömegben zúdulhatnak ránk a lakóparkok. De nem most!

Hatalmas tömegben zúdulhatnak ránk a lakóparkok. De nem most!

More details
Lenne megoldás a budapesti rozsdaövezetek fejlesztésére

Lenne megoldás a budapesti rozsdaövezetek fejlesztésére

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője