2025. május 5., hétfő - Györgyi

Archívum

Bepanaszolták a DigiTV-t a versenyfelügyeletnél

2006-02-28 820
Csak a jövő hónapban derül ki, hogy indítanak-e versenyfelügyeleti eljárást a DigiTV-vel kapcsolatban. A "román fapados" tévészolgáltató ellen néhány napja nyújtottak be panaszt a Versenyhivatalhoz, eközben kínos feltételezés látott napvilágot. Szakértők szerint a DigiTV mûholdja nemcsak mûsorokat, hanem katonai hírszerzési adatokat is közvetíthet.


    Nem tudni, indítanak-e versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatalnál a romániai DigiTV-vel kapcsolatban beérkezett panasz nyomán, ennek elbírálása ugyanis még folyamatban van - tudta meg lapunk. Annyi bizonyos, hogy a DigiTV szolgáltatásának árát (havi bruttó 2700 forintért több mint 30 csatorna) a versenytársak túl alacsonynak tartották.

A DigiTV tulajdonosa a romániai RDS-RCS kábeltévé- és internet-szolgáltató konzorcium, amelyet Magyarországon leányvállalata, az Egyesült Magyar Kábeltelevízió Kft. képvisel. A romániai vállalkozásban - egy holland cégen keresztül - jelentős részesedése van Teszári Zoltán erdélyi magyar vállalkozónak, az egyik leggazdagabb romániai üzletembernek.

Úgy tudni, hogy a mûsort is Romániában "lövik fel" az Intelsat egyik mûholdjára. Az IS10-02 kódszámú mûholdat 2004-ben indították el, információink szerint kapacitásának jelentős részét egy norvég távközlési társaság bérli. Lapunk megkereste az ügyben az Intelsat washingtoni központját is, egyelőre azonban válasz nem érkezett.

Lapunk titkosszolgálati hírforrásokból kapott információi szerint többen úgy vélik, hogy az említett mûholdat titkos katonai anyagok továbbítására is felhasználhatják, mondván az Intelsat katonai és kormányzati szerveknek is nyújt(ott) szolgáltatást.

Magyar külső nemzetbiztonsági szakértők ezt a feltételezést megerősítették, ám hozzátették: ha így van, az sem jelent Magyarország számára nemzetbiztonsági kockázatot. Más forrásaink szerint e távközlési mûhold pozíciója állandó, s így a kémkedés lehetősége kizárt.

   (NÉPSZAVA Online)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Kamatcsökkentések ösztönzik a kereskedelmi ingatlanpiacot Közép- és Kelet-Európában

Kamatcsökkentések ösztönzik a kereskedelmi ingatlanpiacot Közép- és Kelet-Európában

More details
Jövőre már központilag nyújthatják be a multik a globális minimumadó bevallását

Jövőre már központilag nyújthatják be a multik a globális minimumadó bevallását

More details
Ipari-, logisztikai ingatlanpiaci helyzetkép - 2025. első negyedév

Ipari-, logisztikai ingatlanpiaci helyzetkép - 2025. első negyedév

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Városligeti Majális, 2025. május 1-4.

Városligeti Majális, 2025. május 1-4.

More details
Országos Diesel Találkozó, 2025. április 30 - május 1.

Országos Diesel Találkozó, 2025. április 30 - május 1.

More details
A rohamos digitalizáció új szintre emeli a kiberbiztonsági kihívásokat

A rohamos digitalizáció új szintre emeli a kiberbiztonsági kihívásokat

More details
Jön a CSR Hungary Díj 2025

Jön a CSR Hungary Díj 2025

More details
Esőcseppekből közösségi erőforrás - a nagyvárosokban is eredményes a vízmegtartás

Esőcseppekből közösségi erőforrás - a nagyvárosokban is eredményes a vízmegtartás

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője