2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Archívum

Zsigmond Vilmos Filmfesztivál, 2023. október 24-28.

2023-10-26 325

Szegeden 2023. október 24. és 28. között ismét az operatőröké a főszerep. Az eddig megszokott, májusi időpont helyett késő ősszel érkezik a hetedik alkalommal megrendezett Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál. A filmfesztivál kiemelt célja, hogy a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére irányítsa a figyelmet, s egyúttal lehetőséget teremtsen fiatal filmesek bemutatkozására.

A fesztiválra érkezett pályaműveket a zsűri elsősorban az operatőri teljesítmény alapján értékeli, ugyanakkor figyelembe veszi a film egészének művészi színvonalát. Elvárás, hogy Zsigmond Vilmos munkásságához méltón, a beérkező pályaművek eredeti és kreatív operatőri megoldásokat tartalmazzanak.

Több, mint 50 országból érkeztek nevezések az október 24. és 28. között immáron hetedik alkalommal megrendezett Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra. Ausztráliától Argentínáig és Finnországtól Dél-Afrikáig összesen közel 400 beadvány közül válogathat majd a nívós előzsűri, melynek tagjai idén is a hazai filmszakma jeles képviselőiből kerültek ki: a nagyjátékfilmeket Buk Miklós operatőr, a Magyar Filmoperatőrök Egyesületének (HCA) vezetőségi tagja és Török Ferenc, Balázs Béla-díjas rendező, a kisjáték- és kísérleti filmeket dr. Muhi András Balázs Béla-díjas producer, az Inforg Stúdió alapítója és Csepeli Eszter operatőr, míg a dokumentumfilmeket Bakony Alexa rendező és Domonkos Balázs FIPRESCI-díjas operatőr válogatják.

Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is rengeteg, más nemzetközi filmfesztiválokon versenyző – legyen az Berlin, Velence, Rotterdam vagy Hamburg – alkotást találunk a nevezések között. Megméretteti magát az a Szelíd, mely első magyar filmként meghívást kapott a Sundance Filmfesztivál programjába, a friss Európai Független Filmfesztivál (ÉCU) legjobb drámájának járó díjat elhódító Az első kettő, illetve a Hétköznapi kudarcok, melyért Velencében a legjobb fiatal rendező díját Grosan Cristina kapta.

Az operatőri munkát fókuszba helyező Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál a hagyományokhoz híven erős hazai és nemzetközi filmekből álló versenyprogrammal, szakmai előadásokkal, kerekasztal beszélgetésekkel és workshopokkal, továbbá egyéb tematikus vetítésekkel várja az érdeklődőket október 24. és 28. között. Az eseménysorozatnak ezúttal is a szegedi Belvárosi Mozi ad otthont, ahol öt napon keresztül ismét a képszervezés kerül a középpontba. Újdonság, hogy idén a fesztivál új szekciót indított, a Magyar Operatőrök Hete elnevezésű programban a legjobb hazai filmek versenyeznek.

https://zsigmondvilmosfilmfest.com/

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője