2025. szeptember 10., szerda - Nikolett, Hunor

Archívum

Május 7-én újra Európa-napi fesztivál és futóverseny a Szabadság téren!

2023-04-21 304

Idén a május 7-én, vasárnap megrendezendő Európa-napi fesztiválon hazánk uniós csatlakozásának 19. évfordulóját ünnepeljük. Ebből az alkalomból ingyenes családi és EU-s programokkal várják az érdeklődőket a budapesti Szabadság téren.

A rendezvény egyik fő attrakciója az immár hagyományos, ingyenes, akadálymentes futóverseny: a táv idén 19 kilométer, amit egyénileg és két- vagy háromfős csapatokkal váltóban is lehet teljesíteni. A nap folyamán változatos családi és EU-s programok, kvízek, valamint izgalmas beszélgetések és nagyszabású koncertek is lesznek: többek között fellép Járai Márk (Halott Pénz), a Budapest Bár és az Aranyakkord, a kisebbek örömére pedig az Alma együttes és az Apacuka zenekar.

Délelőtt 10 órakor rajtolnak a futók a Szabadság térről, és az útvonal során 19 jelentős, európai uniós támogatásból megvalósult, az oktatáshoz és egyéb képzési formákhoz szorosan kapcsolódó fejlesztés mentén haladnak majd el. Ennek kiemelt aktualitást ad, hogy 2023-at az Európai Unió a készségek európai évévé nyilvánította. A versenyen a részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött. A nevezés a https://eufutas.hu/ weboldalon a létszámhatár eléréséig, illetve 2023. május 1. (hétfő) 22:00 óráig lehetséges. További információk az EU-s futás Facebook-oldalán olvashatók.

A verseny eredményhirdetését követően egészen estig számos koncerten vehetnek részt az érdeklődők. A sort délután 2-kor Járai Márk akusztikus koncertje nyitja, amit a Veszprém-Balaton 2023, Európa kulturális fővárosának programajánlója követ majd a nagyszínpadon. Ahogyan tavaly, úgy idén is kiemelt hangsúlyt kap a fesztiválon az ukrajnai menekültek és Ukrajna iránti szolidaritás: negyed 4-től ukrán művészek előadása következik. Ezután az Aranyakkord formáció lép fel, majd a Budapest Bár zárja a zenei fellépők sorát.

A nagyszínpad fellépéseivel páhuzamosan fél 11-től már a családi és gyerekprogramok is megkezdődnek a Pódiumszínpadon: először az Alma együttes lép fel, majd 1 órától a Majorka színház tart bábelőadást, negyed 4-től pedig a Kiskalász zenekaré a főszerep. Fél 5-től az Apacuka fellépése zárja a sort.

Az Európa Pont sátorban izgalmas és aktuális témákat körüljáró beszélgetéseket hallgathatnak meg a fesztiválra kilátogatók: 11 órától írók, szakértők és szülők mesélnek a XXI. századi tudás és képességek világáról, majd ugyanitt fél kettőtől EU-kvíz kezdődik. Fél négytől pedig egy napjainkban igazán fontos téma is terítékre kerül: lokális divatkvíz keretében gondolkodhatunk el arról, hogyan zöldíthetünk úgy a gardróbunkon, hogy az továbbra is stílusos maradjon.

A résztvevő civil szervezetek is kiemelt programokkal készülnek: délelőtt a Varázsmancsok - Kutyás terápia munkájába nyerhetnek bepillantást az érdeklődők. A szervezet speciális ebek bevonásával és gyakorlatorientált foglalkozásokkal segítenek a gyerekek fejlesztésében és a társadalmi integráció megvalósításában. Déltől a Sulinyugi program rajtol el, ahol a kisiskolások megfelelő stresszkezelésének fontossága áll a középpontban. Ezt követi 2 órától a Hősök tere Alapítvány érzékenyítő programja, amelyben az együttérzés és elfogadás kerül fókuszba. A fontos társadalmi kérdéseket felölelő programsorozatot a NoBadKid zárja, akik a “rossz gyerekekkel” kapcsolatos sztereotípiákra és a háttérben rejlő okokra hívják fel a figyelmet. A készségek európai éve kapcsán számos – a képzés, továbbképzés és átképzés területén tevékenykedő – szakmai szervezet mutatkozik be. Ezen kívül több menekülteket segítő szervezet is kitelepül a rendezvényre, amelyeknek a munkájával közvetlenül ismerkedhetnek meg a látogatók.

A budapesti fesztivál és futóverseny mellett országszerte tizenhárom további városban is színes Európa-napi programokkal, nyereményjátékkal várja a családokat április 29. és május 13. között az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája és a Europe Direct tájékoztató hálózat. Erről további információ a www.eu.hu weboldalon található.

Európa-nap május 7-én vasárnap 10.0020.00-ig Budapesten, a Szabadság téren!

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője