2025. szeptember 12., péntek - Mária

Archívum

Hello Buda Winterland – Téli mesevilággá alakult szombattól a Törökvész út gasztroudvara

2022-11-20 570

A tavalyi óriási siker után idén ismét hüttézhetünk és korizhatunk a budai dombok között. Szombaton nyit a Hello Buda Winterland, és egészen január 8-ig velünk is marad.

Későn jött a hideg, de esténként már bőven sapkás-sálas idők vannak, és a kipirult arcok, a korai sötétedés jelzi, hogy hamarosan ráfordulunk az adventra, az ünnepi készülődésre. Ez sokaknak a rohanás időszaka, de azért a pihenésre, a szórakozásra is jó apropó, hiszen jönnek azok a téli aktivitások, amikre nyáron, a 42 fokokban vágyakoztunk. Például a korizás, a metsző hideg elleni forralt borok legurítása, az esték, amikor már minden pompás fényektől csillog. 

mesevi

Tavaly is nagyon népszerű budai program volt a Hello Buda gasztroudvar és közösségi tér Winterlandje, amit idén télen sem hagynak ki. Felújították a szeparét, jócskán befűtik a teraszt, és telepítették az imádott jégpályát is, amin bérelhető és saját korcsolyákkal is lehetséges a siklás. Nem kell a Városligetig menni egy kis csúszásért, hiszen a Törökvész úton is megoldható, ráadásul extra hangulatos dekorban, sok-sok fénnyel, zenével és persze falatokkal. 

mesevi2

A megszokott gasztrokínálathoz csatlakozott egy új egység is: a CAFAT pulled porkot és BBQ-fogásokat árul az egész szezonban. Egy hússal gazdagon rakott szendviccsel és forralt borral például egész jó felmelegedni egy félórás-órás korizás után. A kezdőbb legkisebbek a cuki tanulópingvint is igénybe vehetik, hétköznapokon 12:00-től 21:00-ig, hétvégén 10:00-től 21:00-ig várnak a Winterlandben. 

mesevi3

Szuper kezdeményezés, hogy a Hello Buda támogatja a téli kültéri tesiórákat, így az iskolások és az óvodások előre egyeztetett időpontban ingyenesen korcsolyázhatnak, szintén térítésmentes (de persze limitált számú) korcsolyahasználattal. 

| Forrás: welovebudapest.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője