2025. július 26., szombat - Anna, Anikó

Archívum

Design és művészet találkozásáról szervez közös rendezvényt az MMDÜ és az Art Market

2022-06-24 672

Október eleje ismét a desing és a kortárs művészet ünnepe lesz a Bálnában. Október elején a kortárs művészet és desing iránt érdeklődők egyaránt képet kaphatnak a két terület újdonságairól, mivel két nemzetközileg elismert rendezvényt is szentelnek e témáknak Budapesten.

Az Art Market Budapest október 6. és 9. között 12. alkalommal látja vendégül Budapesten a kortárs művészet iránt érdeklődő hazai és nemzetközi közönséget. Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi kortárs képzőművészeti vására az eddigi jelentkezések alapján közel 30 országból mintegy 120 kiállító választékát mutatja be a Bálna Budapest épületében, a művészeti seregszemle ezúttal is számos tematikus kísérőeseménnyel egészül majd ki. Ezek közé tartozik a Bálna épületébe szervezett Art Photo Budapest, Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására, valamint az Inside Art elnevezésű nemzetközi művészeti konferencia is.

A Magyar Divat & Design Ügynökség a 360 Design Budapest eseménysorozatot immár harmadik alkalommal rendezi meg október 3. és 9. között a Bálna Budapestben. A hazai és regionális designszcéna szereplőit felsorakoztató válogatás a tárgyakat kreatív, innovatív módon mutatja be a közönségnek. Az esemény célja a magyar és regionális tervezők ismertségének széleskörű növelése és a hazai designmárkák nemzetközi piacra lépésének segítése.

A kiállításhoz gazdag eseménysorozat kapcsolódik, a partnerek többek között előadások, kerekasztal-beszélgetések, exkluzív tárlatvezetések szervezésében, a kommunikációs tevékenységek összekapcsolásában, a hazai és nemzetközi szakmai véleményvezérek megszólításában is együttműködnek. A partnerség egyik leghangsúlyosabb eleme az a szakmai találkozó, amely Inside Art & Design néven kifejezetten a művészet és a design tárgyak világának összefüggéseit járja körül neves nemzetközi előadók közreműködésével, világhírű szaktekintélyek előadásaival, kerekasztal-beszélgetésekkel és tárlatvezetésekkel - adta hírül közleményében a Magyar Divat és Desing Ügynökség. 

„A tavalyi sikeres együttműködést követően, idén szeretnénk szorosabbra fűzni szakmai kapcsolatunkat az Art Markettel, így közösen megálmodtuk az Inside Art & Design eseményt, amely egy dedikált nap a művészet és design területének összekapcsolódására. Kiemelten fontos számunkra, hogy közös eseményünkön keresztül bemutassuk és megismertessük a hazai és nemzetközi közönséggel a design és képzőművészet összefonódásának lehetőségeit” – emelte ki Forintos-Szűcs Anita, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgató-helyettese.

I Forrás: turizmusonline.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője