2026. június 9., kedd - Félix

Archívum

Ingyen kaphatunk szakértői tanácsot a házunk felújításához

2021-11-04 633

A vásárlókért és egymásért kerül megrendezésre az európai kereskedelem napja. Soha nem látott mértékben drágultak idén az építőanyagok, azonban azoknak is létezik megoldás, akik kifutnának a költségvetésükből: felkészült szakemberek segíthetnek kiválasztani, mi lenne ár és minőség szempontjából is ideális az otthonunk felújításához.

A Covid keltette bizonytalanság is oka annak, hogy a 2021-es évben elszálltak az építőanyagok költségei: a betonacél ára megduplázódott, a hungarocell ára 40-50%-kal emelkedett, míg az építőfáért közel két és félszer annyit fizethetünk köbméterenként, mint a pandémia előtt.

„Kevesen számítottak ilyen mértékű változásra, hiszen az árak az elmúlt években viszonylag stabilak voltak, függetlenül a piac mozgásától. Éppen ezért teljes nyugalommal rendeltek – vagy halasztották későbbre a rendelést – az emberek. Március körül azonban hirtelen megugrott az igény az építőanyagokra, amit tovább fokozott az alapanyaghiány” – mondja Dalos András, a Dalos Tüzép ügyvezetője.

Szakértők segítenek jól gazdálkodni a büdzsénkből

Az árváltozás miatt év közepére kissé megtorpant az építőanyagok iránti kereslet. Sokan abban bíztak, hogy az év második felére visszaesnek az árak, ez azonban nem így történt: az alapanyaghiány továbbra is fennáll. De mit tehet az, aki ebben az időszakban szeretne építkezni? Hol és hogyan tudná optimálisan elkölteni a pénzét?

Dalos azt tanácsolja: első lépésben vegyük fel a kapcsolatot egy szakemberrel, aki akár évtizedes rutinnal rendelkezik az építőanyagok területén. Így profi segítséget kaphatunk abban, hogyan hozzuk ki a lehető legtöbbet a számunkra adott költségkeretből. 

„Ilyen emelkedett árak mellett különösen érdemes hozzáértő segítségét kérni, például azért, hogy egy építőanyag ötvenféle típusa közül kiválassza az öt számunkra legjobbat. Ezek közt már a pénztárcánk alapján dönthetünk. Sok építőanyagra még a mostani helyzetben is van olcsóbb, elérhetőbb alternatíva.

Jó helyettesítő építőanyagok a jelenleg szinte elérhetetlenek helyett 

Rendelkezésre állnak építőanyagok a több hónapos, féléves szállítással elérhető termékek akár azonnali helyettesítésére is. Sokan keresik például vályogházra a lélegző, páraáteresztő kőzetgyapotot. Ezt ma csak fél éves határidővel lehet megvásárolni, ám a Baumit Open hőszigetelő rendszere a hungarocell perforált kialakításával jó páraáteresztő szigetelés is - nem mellesleg azonnal elérhető, megvásárolható, így már ezen a télen is alacsonyabb lehet a fűtésszámla.

A házépítés és -felújítás minden esetben hosszú távú, akár 20-30 évre szóló befektetés. Nem jó, ha két év múltán vakarjuk a fejünket, mert például a szigetelőréteg lehetett volna 5 centivel vastagabb” – mondja az ügyvezető.

A Dalos Tüzép honlapján keresztül ingyenesen vehetjük fel a kapcsolatot a szakemberekkel, kötelezettség nélkül tudunk egyeztetni velük telefonon és írásban is:
„A jövőt nem látjuk előre, de a jelenlegi piaci környezetben nem bízunk benne, hogy rövid távon, akár a következő év során visszaesnek az árak. Ha viszont valaki nálunk megtalálja a megfelelő építőanyagot, akkor a befizetett anyagok árát garantálni tudjuk.”

A következő hónapokban akár még további építőanyagok ára is emelkedhet. Eddig a faanyagok, a betonacél és a hungarocell szigetelők drágulásától volt hangos a média, amelyet a külföldről behozott építőanyagok gyártói árának emelkedése okozott. A tél közeledtével azonban az energiahordozók árának emelkedéséről szólnak a hírek, ami további építőanyagok drágulását hozhatja magával. A tégla és a tetőcserép égetéséhez használt kemencék működtetéséhez nem kevés energiára van szükség, amelynek az ára most jelentősen emelkedhet, a gyártás költségének növekedését pedig a tégla és a tetőcserép árának növekedése követheti.

tran bízzuk rá magunkat a kereskedőkre!

November 5-én rendezik meg az európai kereskedelmi napot, amelyen az építőipar is képviselteti magát. A rendezvény célja az Európai Unión belüli kereskedelem támogatása, a figyelem felhívása annak fontosságára. De nem csak a kereskedőkről emlékeznek meg, a vásárlóknak is számos meglepetéssel szolgálnak majd. 

Ebből az alkalomból a Dalos Tüzép honlapján 9 ajándék kérdőívet is megtalálunk, amelyek az otthonunk (sz)építéséhez szükséges legfontosabb kérdések megfogalmazásában segítenek. Tanácsadás, ingyenes szakértői segítség emellett az év 365 napján elérhető: 

„Ez a nap nemcsak a kereskedelem szakma nagyobb megbecsültségéért, hanem a vásárlók jobb tájékoztatásáért, kiszolgálásáért is jött létre. Ha ugyanis az építőanyag-kereskedők segítenek a vásárlóknak a választásban, az egyúttal az ő renoméjukat is növeli” – mondja Dalos, hozzáfűzve: a megrendelő általában nagy bizalommal áll a kivitelezőhöz, ennél azonban kevésbé bízza rá magát a kereskedőre. 
„Mi azt ajánljuk, mindenki fontolja meg a kereskedők véleményét is, hiszen ők évtizedes tapasztalattal a hátuk mögött már tanácsadóként tudják segíteni a vevőt. Egy profi kivitelező általában olyan anyagokat ajánl, amelyekkel ő maga is dolgozik és jó tapasztalatokat szerzett. Egy kereskedőnek ezzel szemben rálátása van akár a teljes kínálatra is.”

 

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője