2025. július 26., szombat - Anna, Anikó

Archívum

Maratoni vetítéssel és díjátadóval jön az 5. Magyar Klipszemle – 2021. október 14.

2021-10-12 124

A kérdést, hogy miért nincs itthon a zenei videóknak rendes, országos versenye, először 2015-ben tették fel maguknak a szervezők.

Ezután két éven át a budapesti Toldi Moziban rendezték meg a szemlét. Kétnapos, maratoni klipnézős népünnepek voltak. Egy év kihagyás után, a harmadik verseny az Anker’tben volt, aztán az utolsó 2019-ben, az Akváriumban: négy helyszínen, koncertekkel, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, 30 díjazottal és teltházzal.

Az évente változó, független zsűri újságírókból, filmesekből és zenei szakemberekből áll össze. Egy díjat azonban mindig a közönség szavaz meg. A korábbi feltörekvő nyertesek jó része azóta Los Angelestől Szabadkáig filmes, reklámos vagy kreatív szakember lett.

Most érkeztünk el az ötödikig, de a cél azóta se változott: legyen platform a hazai zenei videóknak, legyen tétje jó klipet csinálni, hadd nézzük meg őket egyszer nagyvásznon!
Október 14-én a budapesti Akvárium Klubban díjazzák az elmúlt két év zenei videós termésének legjobbjait. 1042 benevezett kisfilm közül kerülnek ki a győztesek, az esti díjátadó gála előtt déltől öt helyszínen klipvetítéssel, koncertekkel és szakmai programokkal is készülnek a szervezők.

Az idei verseny döntnökei:

1. Bicsérdi-Fülöp Ádám (a Kreatív szerkesztője)
2. Daphne Samaras (rendező, Kinopravda)
3. Kamau Makumi (zeneszerző, producer-énekes, a Mary PopKids zenekar frontembere)
4. Martin Wanda (fotográfus), Pater Sparrow (filmrendező/látványtervező)
5. Ráday Dávid (a Proud Productions társtulajdonosa, a Sziget kreatív vezetője, a Hello Wood társalapítója)
6. Reich Dániel (operatőr)
7. Spáh Dávid (rendező)
8. Szabó Tomi (vágó)
9. Törőcsik Franciska (színész, az Anima Sound System énekese)

A Magyar Klipszemle Facebook-eseményében részletes menetrendet is találhatnak az érdeklődők.

Az este 9-kor kezdődő gálán összesen 19 kategóriában osztanak díjat, a házigazda Fluor és Beton.Hofi Ádi vezényletével. A kategóriagyőztesek nyerhetnek fesztiválfellépési lehetőséget, klipkészítési támogatást és ajándékcsomagot is, az est fődíjasa pedig 1,5 millió forint értékű eszköz- és egyéb gyártásierőforrás-hozzájárulást tartalmazó nyereménnyel térhet haza.

A belső helyszínes programok oltási igazolvánnyal látogathatók.

További részletek a Facebook-esemény applikációban >>

| Esemény Menedzser

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője