2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

Indul a roham az albérletpiacon: érdemes a járványt is belevenni a szerződésbe

2021-07-13 460

Az elmúlt másfél év ingatlanpiaci változásai nem hagyták változás nélkül az albérleti kereslet-kínálatot sem, viszont közeleg az évnek az az időszaka, amikor a legélénkebb a mozgás a kiadó budapesti lakások piacán. A felsőoktatási intézményekbe jelentkezők, a szeptembertől a fővárosban élők most kezdenek majd körülnézni, így időszerű némi helyzetelemzés, hogy vajon miként változott a helyzet a tavalyi nyárhoz, illetve az előző évekhez képest.

„Egyelőre sokkal jobb helyzetben vannak az albérletkeresők, mint voltak 2 évvel korábban” – mondta Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője.

Hozzátette, most még bőven van miből válogatni, ráadásul minőségi, jó lakások közül, hiszen sok AirBnB céllal felújított lakás még mindig hosszútávú kiadásra vár.

Azért lassan már élénkül a rövidtávú kiadás is, de ez még nem számottevő, még nagyon kevés a külföldi turista a városban. Mindenesetre megfigyelhető, hogy szép lassan már elkezdtek felfelé kúszni a bérleti díjak, kezd helyreállni a korábbi kereslet-kínálat viszony. A nyár pedig egészen biztosan tovább formálja ezt a piaci helyzetet.

A szakember tippeket is adott a sikeres albérletkereséshez:

  • Szánjunk rá elég időt! Legalább 30 napot hagyjunk erre, hogy ne nyomás alatt kelljen dönteni!
  • Előre döntsük el, mit szeretnénk. Például bútorozott vagy bútorozatlan lakást. Jelenleg az AirBnB lakások miatt nagy számban inkább bútorozott lakások kiadók a belvárosi kerületekben, ez sokaknak előny, hogy minőségi, designos otthont találnak, a berendezéssel való fáradozás és költségek nélkül.
  • Ne csak az árra vagy a lokációra figyeljünk! A közbiztonság és a jó közlekedés ugyanolyan kulcsfontosságú legyen! Ki szeretné az ideje nagy részét utazással tölteni? Most nagyobb a kínálat, nem kell kompromisszumot kötni!
  • Mivel sok a kiadó lakás a piacon, a nagy számok törvénye miatt csalókba, kamu hirdetésekbe is botolhatunk, így biztonságosabb ingatlanossal dolgozni. Ennek költsége amúgy sem a keresőt, hanem a lakás bérbeadóját terheli.
  • Egyeztessünk minden részletet! Az ingatlanos legyen tisztábban a bérlő igényeivel, elvárásaival, a bérlő pedig nézzen meg a bérlendő lakásban mindent, hogy ne akkor derüljenek ki esetleg rejtett hibák, amikor már beköltöztünk. Extra igényeket is ilyenkor tudunk még érvényesíteni, később már nehezebb lesz.
  • Szerződjünk! A szerződés legalizálja az albérleti létet, rögzíti a kauciót, a rezsiköltségeket, a közös költséget és az esetleges felújítások költségeit is. Az ingatlanközvetítők ebben nagy segítségünkre lesznek.
  • Ha már beköltöztünk, becsüljük meg az új lakóhelyünket! Akár mintha a sajátunk lenne. A bérbeadóknak lehet rossz tapasztalata, ne vegyük zokon, ha néhány dologra figyelmeztet, vagy ha az első időben ellenőriz bennünket. Inkább figyeljünk úgy a tisztaságra, a lakás állagára, hogy a jó viszony tartósan megmaradjon, és akár hosszabb időre is a megtalált bérlemény legyen az otthonunk.

Egy fontos tanács még a szakértőtől, kifejezetten a jelenlegi helyzetre vonatkozóan: bár pillanatnyilag a járvány lecsengeni látszik, és kedvezőbbek az esetszámok, ennek ellenére érdemes a szerződésbe belefoglalni egy, kifejezetten a járványra vonatkozó „vis maior” felmondási lehetőséget, hogyha esetleg késő ősszel vagy télen ismét online oktatásra áll át a rendszer, hónapokra, vagy akár egy egész szemeszterre, akkor fel lehessen mondani a szerződést, vagy módosítani lehessen a bérleti díjat úgy, hogy egyik fél érdekei se sérüljenek.

 

I Forrás: penzcentrum.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

Ládapakoló humanoidok és gázszivárgást szimatoló robotkutyák

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője