2025. július 7., hétfő - Appolónia

Archívum

Mit hívunk ma a hazai ingatlanpiacon penthouse-nak? És mennyibe kerül?

2021-06-01 455

Érdekes kategória a hazai ingatlanpiacon a penthouse, ugyanis a szó eredeti jelentése szerinti ingatlanok nem igazán léteznek nálunk, mégis gyakran találkozunk a kifejezéssel a hirdetésekben. De akkor mit kapunk penthouse-ként?

Itthon mindent penthouse-nak neveznek, pedig eredeti jelentése szerint olyan, felhőkarcolók tetejére épített, nagyméretű, nagyteraszos, tetőkertes, körpanorámás ingatlanokról van szó, melyeknek külső falsíkjai nem esnek egybe az alattuk található épület falaival – mondta Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodájának szakmai vezetője.

Ebből következően valódi penthouse-zal nem is találkozhatunk az érintett budai kerületekben, már csak azért sem, mert itt nincsenek felhőkarcolók, sőt igazán magas épületek sem – tette hozzá. A hazai ingatlanpiacon szinte minden, legfelső emeleten elhelyezkedő, kiemelkedő színvonalú, “luxuskivitelű” ingatlant penthouse-nak hívnak. Ezeknél nem feltétel a 360 fokos panoráma, ahogy a nagy méret vagy a nagy terasz sem, hogy a tetőkertet már ne is említsük.

Magyarországon manapság sok lakás hirdetnek penthouse-ként, melyekben leginkább csak az a közös, hogy a legfelső szinten találhatók, és van erkélyük vagy teraszuk – mutatott rá Garaba Gergely, a Balla Ingatlan belvárosi irodájának szakmai vezetője is. A szakember meghatározása szerint a penthouse egy zárószinten elhelyezkedő, nagyméretű ingatlan, melynek legalább a saját alapterületével megegyező méretű vagy annál is nagyobb terasza van, lehetőleg több irányú panorámával rendelkezik, valamint extra kivitelezésű mind belül, mind kívül.

Nálunk tehát az úgynevezett “penthouse-jellegű” ingatlanok alkotják a kínálatot, melyekből egyébként még ilyen megengedő definíció alapján sincs túl sok, ahogy a kereslet sem számottevő irántuk - jegyezte meg Nagy Andrea. Szerinte Észak- és Bel-Budán a budai agglomerációban vagy a III. kerületben találhatók csak nagyobb számban, Bel-Budán a kategóriának csak néhány képviselőjével találkozhatunk. De a pesti belvárosban is kevés ilyen ingatlan bukkan fel: az újabb építésű luxus-társasházak felső szintjén fordulhatnak elő – tette hozzá Garaba Gergely.

Az ugyanakkor igaz, hogy ha bekerül a kínálatba egy-egy luxusminőségű, felső szinten elhelyezkedő, nagyteraszos lakás, ahol a lift az ingatlannál áll meg, akkor arra biztosan lehet találni vevőt – jelezte Nagy Andrea.

Ami az árukat illeti, mindenképpen magasabb, mint az adott társasházban az alsóbb szinteken található ingatlanoké. Nagy Andrea szerint mintegy másfélszeres eltérésre számíthat a vevő, ugyanakkor a pontos összeg attól függ, hogy mennyire luxus a luxus, mekkora a terasz, van-e tetőkert, milyen a panoráma, stb.

Garaba Gergely szerint is elérheti az árkülönbség a 20-50 százalékot a hasonló méretű, de nem penthouse lakásokhoz képest, aminek oka elsősorban a “rengeteg extra”. Ő ugyanakkor úgy látja, hogy magas négyzetméteráruk miatt a kereslet némileg szerényebb irántuk, mint az olcsóbb ingatlanok iránt, hiszen kevesen engedhetik meg maguknak a penthouse-ok többletköltségét.

(Üzleti Hírszerzés)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

More details
Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
VeszprémFest, 2025. július 8-12.

VeszprémFest, 2025. július 8-12.

More details
Új lendületben a közép- és kelet-európai ipari-logisztikai piac

Új lendületben a közép- és kelet-európai ipari-logisztikai piac

More details
A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

More details
Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője